Louis Giordimainát nevezte ki a légitársaság ügyvezető igazgatójává az Air Malta irányító testülete 2014. január elsejével. A szakember Peter Daviest váltja a poszton.
Louis Giordimaina közel 36 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a légiközlekedésben, az Air Malta mérnöki részlegéhez 1975-ben csatlakozott, ahol számos pozíciót töltött be, aktívan részt vett a stratégiai tervezésben, repülőgép beszerzésekben is.1994-ben a nemzeti légitársaság első máltai főmérnöke lett. Jelentős szerepet töltött be a Lufthansa Technik Malta létrejöttében, amelynek 2002-től ügyvezető igazgatója lett. Ezt a posztot egészen 2011-ig töltötte be, majd 2013. szeptemberéig a vállalat igazgatótanácsának tagja. Mérnöki végzettsége mellett Giordimaina üzleti menedzsmentet is hallgatott a brit Warwick Egyetemen.
Négy új útvonalat és járatbővítést jelentett be a Wizz Air, ezzel a valaha volt legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát Magyarországon a rendelkezésre álló helyek számának tekintetében.
Németország legforgalmasabb repülőtere, a frankfurti repülőtér csütörtök reggel több órára felfüggesztette a járatokat, miután klímaaktivisták a kifutópályákra ragasztották magukat.
Az esztétikus kialakítású és a legkorszerűbb emissziós előírásoknak megfelelő négy új hajó alig néhány hónappal forgalomba állítása után máris rangos nemzetközi elismeréseket vívott ki.
Több tucatnyi repülőgép nem tudott felszállni hétfő este a horvátországi Splitben zsarolási célú kibertámadás miatt, közölte a horvát közlekedési minisztérium.
A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága pontosan tudja, hogy a gyermekekkel utazók plusz kihívásokkal néznek szembe, épp ezért számos családbarát szolgáltatással könnyíti meg repülőútjukat.
A két Michelin-csillagos étterem konyháját vezető séffel többek közt a versenyről és megosztó ételekről beszélgetünk, és mesél arról is, miért nem követi a trendeket.