A Balaton Airport felpörgeti a golfturizmust is

A Balaton Airport felpörgeti a golfturizmust is 

Zalacsány mellett az egész régió profitál az öt német nagyvárossal való közvetlen összekötettésből. 

Izraeli turistákat csábítanának Hévízre 

Hévízi delegáció járt január közepén Izraelben, a látogatás célja az volt, hogy Hévízre csábítsák a turistákat. 
Újraindult az orosz repülőjárat Sármellékre

Újraindult az orosz repülőjárat Sármellékre 

Július 10-én, másfél év kihagyás után újból elindult a UTAir által üzemeltetett Moszkva (Vnukovo) - Hévíz Airport menetrendszerinti járat. A Boeing november elejéig fog vasárnaponként közlekedni. Az első járat telt házzal érkezett, sőt voltak már ezzel a járattal hazainduló utasok.

Gyenge tavasz után erős nyár várható Hévízen 

Bár a hosszúra nyúlt hideg hatását megsínylette a tavaszi időszak, a nyári szezon a szállodai kapacitások kihasználása tekintetében jól indul Hévízen.

"Hévíznek nemzetközi repülőtérre van szüksége" 

Mint azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-re hivatkozva közölte, a Hévízhez közeli repülőtér a térségi turizmusra építve növelni tudta a forgalmát, ez azt jelzi, hogy "Hévíz és környéke képes eltartani egy nemzetközi repülőteret, pontosabban szólva: Hévíz és környékének már egy nemzetközi repülőtérre van szüksége" - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Hévízen.
Oroszok hihetetlen kalandjai Hévízen

Oroszok hihetetlen kalandjai Hévízen 

Vasárnap egymás után két orosz charterjárat is landolt a sármelléki repülőtéren. Ha minden jól megy, egész évben lesz összeköttetés Moszkva és a Balaton Airport között. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!