"Hévíznek nemzetközi repülőtérre van szüksége"

Mint azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-re hivatkozva közölte, a Hévízhez közeli repülőtér a térségi turizmusra építve növelni tudta a forgalmát, ez azt jelzi, hogy "Hévíz és környéke képes eltartani egy nemzetközi repülőteret, pontosabban szólva: Hévíz és környékének már egy nemzetközi repülőtérre van szüksége" - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Hévízen.

Németh Lászlóné a város napja alkalmából tartott rendezvényen mondott beszédében rámutatott: a repülőtér talpon tudott maradni, sőt növelni tudta a forgalmát, Budapesten kívül az egyetlenként a hasonló, "tematikus" repterek közül.

Kiemelte: bizakodásra ad okot, hogy a nemzeti kincsnek számító Hévíz infrastruktúrája, valamint szolgáltatásai "a mostani nehéz, globális méreteket öltő gazdasági és pénzügyi válság közepette" is bővülnek.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a repülőtér jelentősége folyamatosan növekszik, és ez Hévíz számára is egyértelműen növekedést jelent. Alig több mint két hete létesült charter összeköttetés Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között, így a korábbinál is több gyógyulni vágyó orosz turista érkezhet Hévízre. A város vonzerejét mutatja, hogy a járat üzemeltetői a téli működtetést is fontolgatják - jegyezte meg.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a második Orbán-kormány kiemelt célként határozta meg Magyarország versenyképessé tételét, s "gyógyvizeink és termálfürdőink általában, Hévíz pedig különösen az egyik sajátosan magyar és nagyon is versenyképes termékünk".

A világban egyre élesebb a verseny a nagy gazdasági erőközpontok között, s "Magyarország jelenleg egy olyan tömb tagja, amely nem találja a kiutat". Úgy tűnik, ragaszkodik azokhoz a megoldásokhoz, "amelyek bajba sodorták a kontinenst, és csak nagyon nehezen fogadja el, hogy Magyarország, a maga saját módján jobb teljesítményre képes" - fogalmazott Németh Lászlóné.

Rámutatott ugyanakkor: Magyarország jelentősen tudta növelni a következő hétéves költségvetési időszakra vonatkozóan a beérkező támogatások keretét, ezt úgy is értelmezhetjük, hogy elismerték a magyar emberek erőfeszítéseit és áldozatait. Az ország ma már a saját lábán áll, mozgásterünket jelentősen kiszélesítettük, így mód van arra, hogy idén két ütemben még a lakhatási költségek is jelentősen csökkenjenek - jelentette ki.

Papp Gábor  polgármester (Fidesz-KDNP) ünnepi beszédében  arról szólt, hogy ma Magyarország legnépszerűbb, leglátogatottabb vidéki városa Hévíz, amely tavaly 1 millió 81 ezer vendégéjszakát könyvelhetett el. Kibővítette hagyományos kapcsolatait, új piacok felé nyitott, a tavaly üzemeltetésre átvett sármelléki repülőtérre rendszeresen érkeznek német és orosz charterjáratok, a hétvégén pedig leszáll az első menetrend szerinti járat Rigából.

A polgármester szólt az utóbbi időszakban elnyert fejlesztési támogatásokról, így az egregyi városrészben 450 millió forintból megvalósuló tematikus sétaútról, illetve az Alsópáhok, Cserszegtomaj, Nemesbük és Sármellék önkormányzatával konzorciumi partnerségben elnyert közlekedésfejlesztési támogatásról. Ez utóbbi, 196 millió forintos program révén Hévízen elindulhat a helyi járatú buszközlekedés - emelte ki Papp Gábor.


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.