Új vezérigazgató a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élén 

Február 1-től Szűts Ildikó lesz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

Dugig voltak decemberben a budapesti fürdők 

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel. Ez a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztéseknek és a Budapestre irányuló, folyamatosan növekvő turisztikai forgalomnak köszönhető. Ennek megfelelően különösen magas volt a decemberi forgalom, amikor a 11 fürdőt 430.000 vendég kereste fel. Megvizsgáltuk, hogy mely fürdőket milyen országból látogatták.

Visszaveti a strandok forgalmát az esős május 

Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére. A budapesti történelmi fürdők több vendéget fogadtak, a strandokon viszont csökkent a forgalom a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint.

Szombaton nyitnak a budapesti strandok 

Az idei strandszezonban elsőként a Palatinus, Dagály és a Paskál fürdők strandterületei kerülnek megnyitásra, míg a 2018 októberében átadott Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő strandterületét várhatóan május 18-tól vehetik birtokba a nap és a víz szerelmesei. A hagyományos nyári strandok, a Római és Pünkösdfürdő június 2-án, illetve június 15-én nyit.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!