Dugig voltak decemberben a budapesti fürdők

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel. Ez a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztéseknek és a Budapestre irányuló, folyamatosan növekvő turisztikai forgalomnak köszönhető. Ennek megfelelően különösen magas volt a decemberi forgalom, amikor a 11 fürdőt 430.000 vendég kereste fel. Megvizsgáltuk, hogy mely fürdőket milyen országból látogatták.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. minden évben vizsgálja vendégei összetételét. Az informatikai rendszer 2019. évi fejlesztése lehetővé teszi, hogy hasonló jellegű kérdéseket már a pénztárosok tegyenek fel a vendégeknek, így pontos adatok állnak rendelkezésre. A decemberben érkező, belföldi és külföldi vendégek arányát vizsgálva nem meglepő az eredmény, hiszen a történelmi fürdőket, elsősorban a Széchenyi és Gellért fürdőt, főleg külföldi vendégek keresik fel, akiknek ebben a két fürdőben az aránya meghaladja a 85%-ot, de ez az arány kiemelkedő a Rudas, Király és a Lukács fürdőkben is. Így a történelmi fürdőkben a külföld vendégek aránya átlagosan 68%. Érdekes adat, hogy az egész évben nyitva tartó Palatinus fürdőben nemcsak nyáron, hanem decemberben is sok külföldi vendég, arányuk közel 15%. A talán kevésbé ismert, IX. kerületi Dandár fürdő eredménye szintén meglepetés, itt a külföldiek aránya megközelíti a 10%-ot. A külföldi és belföldi fürdőzők aránya a felújítás előtt álló Király fürdőben a legkiegyenlítettebb, ahol a magyar vendégek aránya meghaladja az 52%-ot.

A külföldi vendégek összetételét vizsgálva megállapítható, hogy tavaly decemberben a világ szinte összes országából érkeztek látogatók a budapesti fürdőkbe. A vizsgált időszak alatt a Széchenyi fürdőbe 139 országból érkeztek. Az öt legnagyobb küldő ország december hónapban Olaszország, Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok volt, de kiemelkedő arányban érkeztek vendégek Spanyolországból, Németországból, Csehországból, Kínából és Svédországból is. A Széchenyi fürdőben februártól december közepéig, minden szombaton zenés, táncos rendezvény kerül megrendezésre, amelyet 2019-ben már közel 58.000 fiatal keresett fel a világ minden részéről. Ezen rendezvényeknek is köszönhetően mára elmondható, hogy a fürdőzés a fiatalok számára is trendi, mindennapi eseménnyé vált, így a fürdők jelentős részében már több a 30 év alatti látogató, mint a 60 év feletti. További biztató adat, hogy a budapesti fürdőket rendszeresen látogató hazai, ún. törzsvendégek száma is jelentősen növekedett ebben az évben, hiszen az egész évben érvényes éves, illetve alkalmas bérletek eladása a tavalyi év, hasonló időszakához képest közel 13%-os emelkedést mutat. Ez kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a visszatérő vendégek jelenléte tükrözi legjobban a vendégelégedettséget, mely a fürdőszolgáltatások fejlesztéseinek és színvonalának folyamatos növelésének köszönhető.

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.