Visszaveti a strandok forgalmát az esős május

Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére. A budapesti történelmi fürdők több vendéget fogadtak, a strandokon viszont csökkent a forgalom a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint.

Boros László Attila, a fürdőszövetség elnöke hozzátette: a változékony időjárás az utazási kedvet jelentősen visszaveti. Csak azok indulnak el hétvégén kikapcsolódni, akiknek előre lefoglalt szállásuk van, vagy gyógy- és termálfürdőkben gyógykezelésen vesznek részt.

Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: az üzemeltetésükben lévő állandó fürdők közül a történelmi fürdők jól teljesítettek májusban, a Rudas fürdőben több mint 8 százalékkal, a Király fürdőben közel 30 százalékkal több vendéget fogadtak. A strandterülettel kibővített fürdőikben (Palatinus, Paskál) a kedvezőtlen időjárás miatt a látogatószám elmaradt a tavalyi májushoz képest, amikor magas volt a vendégforgalom. A visszaesés mértéke 30-40 százalék között mozog. Kitért arra, hogy a Csillaghegyi fürdő, aminek a strand részlege május 25-én nyílt meg, több mint 350 százalékos vendégforgalom bővülést ért el a fejlesztéseknek köszönhetően. A szezonális egységeik közül a Római strand most vasárnap, június 2-án, a Pünkösdfürdői strand pedig június 15-én nyitja meg kapuit - közölte.

A Magyar Fürdőszövetség 2018-as, tagjainak önkéntes adatszolgáltatásán alapuló ágazati elemzése szerint a magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év alatt. A 224 magyarországi turisztikai jelentőségű fürdő éves árbevétele 64,2 milliárd forint volt tavaly, a fürdőszolgáltatásból származó árbevétel fürdőnként átlagosan 185 millió forintot tett ki. A magyarországi fürdők látogatóinak száma átlagosan 2,2 százalékkal nőtt 2018-ban a vizsgált fürdőkben, a turisztikai jelentőségű fürdők 28,8 millió vendéget fogadtak tavaly.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.