Kóstoló a Sárrét ízeiből, megelevenítik a csökölyi komatálazást a Tájházak Napján

Kóstoló a Sárrét ízeiből, megelevenítik a csökölyi komatálazást a Tájházak Napján 

2013 óta minden év tavaszán megrendezik a Tájházak Napját, hogy a néprajzi, az építészeti, a viseleti örökséget őrzők bemutathassák kincseiket az érdeklődőknek - mondta a Turizmus Online-nak Hegedűsné Majnár Márta, a Magyarországi Tájházak Szövetségének ügyvezető elnöke. - Hozzátette: az a céljuk, hogy ilyenkor a tájházak  még inkább a kíváncsiak középpontjába kerüljenek, ezért színes programokkal, egyedi lehetőségekkel várják őket.
Boldogok a boldogiak: megállíthatatlanul szépül a helyi tájház

Boldogok a boldogiak: megállíthatatlanul szépül a helyi tájház 

Tavaly 1100 vendéget fogadtak a boldogi Tájházban. Az ott elhelyezett országos hírű néprajzi gyűjtemény az idei évtől új működési engedéllyel, közérdekű kiállítóhelyként látható, a helyi önkormányzat döntése alapján pedig az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg.
Boldogok a boldogi biciklisták

Boldogok a boldogi biciklisták 

Kerékpárút épült a Zagyva mentén, Hatvan és Boldog község között, a hatvani Szúnyog-szigeten pedig biciklis kalandparkot avattak, ahol még kerékpáros lombkoronasétányt is kialakítottak.  

Gyönyörű fotókon a hagyományőrző húsvét 

Húsvéti népszokások egykor, melyeket ma is őriznek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!