Kóstoló a Sárrét ízeiből, megelevenítik a csökölyi komatálazást a Tájházak Napján

2013 óta minden év tavaszán megrendezik a Tájházak Napját, hogy a néprajzi, az építészeti, a viseleti örökséget őrzők bemutathassák kincseiket az érdeklődőknek - mondta a Turizmus Online-nak Hegedűsné Majnár Márta, a Magyarországi Tájházak Szövetségének ügyvezető elnöke. - Hozzátette: az a céljuk, hogy ilyenkor a tájházak  még inkább a kíváncsiak középpontjába kerüljenek, ezért színes programokkal, egyedi lehetőségekkel várják őket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az idei jeles eseményt a hét végén: április 22-én és 23-án tartják országszerte. A csatlakozó tájházak a legtöbb helyen ingyenesen kínálják rendezvényeiket. Meghatározott időpontokban szakmai vezetéssel mutatják be az egyes épületeket és azok berendezéseit. Sok helyen pedig hagyományőrző csoportok is fellépnek, továbbá kézműipari termékeket mutatnak be, vásárolhatnak és a vidám eszem-iszomhoz is csatlakozhatnak a vendégek.

Nagyrózsát sütnek és felölthetik a boldogi népviseletet

A Tájházak Napjának idei kiemelt helyszíne Heves megyében, a Hatvanhoz közeli Boldogon lesz, ahol a nemrég felújított tájház színes programokkal várja a látogatókat. A nyitáskor hagyományőrző műsor fogadja az érkezőket.

A helyszínen a kézműves mesterségek közül a kosárfonást és a korongozást próbálhatják ki az érdeklődők. Emellett a falu jellegzetes süteményét, a hagyományos boldogi nagyrózsát sütik a látogatóknak, amelyet meg is ízlelhetnek.

Akik pedig szeretnék magukra ölteni az országos hírű boldogi népviseletet, ezt is megtehetik, amelyet fotón örökíthetnek meg. A tervezett program szerint a tájházban kétóránként tartanak tárlatvezetést és az érdeklődők várakozás közben lovas kocsiról szemlélhetik meg a falut.

 A Zöldág-járástól a kvircedli készítésig

Hegedűsné Majnár Márta más rendezvényekről is ízelítőt adott. Így - többek között - Szegeden, az Alsóvárosi Tájházban az alföldi pásztorok életével ismerkedhetnek meg, ahol például pásztorbotot is faraghatnak, valamint bőrtarsolyokat is készíthetnek. Edelényben, a Borsodi Tájházban a Kemencés Baráti Kör frissen sült kenyérrel várja majd a vendégeket, amelyhez fokhagymás tejfölt is szolgálnak. Bátaszéken a nyitott tájház programját összekötik a Föld-napi Molyhos Ünnep rendezvényével. Ezt a 2016-os Európa Év Fájánál, a helyi molyhos tölgynél, piknikkel egybekötve tartják. 

Cigándon, Zöldág-járást tartanak a Bodrogközi Múzeumportán, ahol a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játékot elevenítik fel. A Szent György-nap Nagyrábén a juhászati hagyományok felelevenítését szolgálja. De ekkor rendezik a Sárrét Íze Fesztivált is, amely a térség legnagyobb gasztronómiai parádéja.

Csökölyön hagyományőrző zenés, táncos műsor várja a látogatókat a múzeumkert udvarán. A nap attrakciójaként a helyi hagyományőrzők közreműködésével a valamikori csökölyi komatálazást elevenítik fel.

Móron, a Lamberg kastély Sváb Tájházában a német nemzetiségi hagyományok kerülnek a középpontba. A helyi asszonyok bemutatják az egykori paraszti élethez tartozott tevékenységeket, mint a kukorica morzsolást, vagy a kvircedli - borba mártogatós híres sváb sütemény - készítést. Ugyanakkor elmesélik az ezekkel kapcsolatos élményeiket is. Különböző fánkféleségek vására színesíti a tájházak napját Somogyszobon, ahol népi játékokkal játszhatnak népi játékokat a Vilma-ház portáján.

A további helyszínekről is információkat szerezhetnek az érdeklődők a szövetség honlapjáról, illetve a tájházszövetség Facebook oldalán is. A tájházak hétvégi napján a bemutatók mellett a helyi tavaszi és nyári programajánlatokra, eseményekre is felhívják majd a vendégek figyelmét. 

A világörökségi listára kerülhetnek

Az ügyvezető elnök lapunknak azt is elmondta, hogy napjainkban több mint négyszáz tájház működik hazánkban. Ezek mind az örökséget őrzik. Amióta a Leader-pályázatokat meghirdették, a tájházak száma is nőtt. Egyre több helyi közösség érzett indíttatást arra, hogy a még menthető értékeket megőrizzék és az adott településekre jellemző régi, felújított házakban be is mutassák az érdeklődőknek.

A magyarországi tájházak hálózata már közel két évtizede, hogy felkerült a világörökségi várományosi listára, amelyet nemrég meg is újítottak. Így a következő években minden esély meg van arra, hogy a hazai tájházi hálózat felkerülhessen a tényleges listára és ezzel a világörökségi helyszínek közé.

 


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.