Az edelényi kastélynál új vendéglátóhely nyílt

Az edelényi kastélynál új vendéglátóhely nyílt 

Borsodban pénteken megnyílt a Fekete Bárány étterem és szálláshely.
Borsodi Vágtára készülnek Hernádkakon

Borsodi Vágtára készülnek Hernádkakon 

A Hernád-folyó két partján elterülő, három utcás Hernádkakon a lovas turizmus fejlesztésében látják a falu jövőjét - tájékoztatta a Turizmus Online-t Hajdú János polgármester. - A tavalyi sikerek után, már az idei augusztus  10.-i Borsodi Vágtára készülnek,  amely vonzó idegenforgalmi látványosságnak ígérkezik, hiszen 2016-ban is sokakat megmozgatott.
Zádorfalva: gyalogosan és bringával az Országos Kéktúra útvonalán

Zádorfalva: gyalogosan és bringával az Országos Kéktúra útvonalán 

Talán kevesen tudják, hogy a turisták közül sokan szívesen gyalogolnak Zádorfalván és környékén. A kis észak-borsodi falu mindezt elsősorban annak köszönheti, hogy a településen halad keresztül az Országos Kéktúra Útvonal. Zádorfalva központjában pedig eligazító tábla jelzi, hogy merre tartsanak a túrázók, akiknek évről évre versenyeket is rendeznek.

Bódvalenke, a freskófalu 

Hét évvel ezelőtt indult a Bódvalenke Freskófalu projekt, amelynek hatására a szlovák határ melletti, mélyszegénységben élő, 200 lakosú borsodi falu messze földön ismert lett. A házak falát immár 18 európai roma festőművész 33 hatalmas alkotása színesíti, amelyek helybéli legendákat és klasszikus cigány témákat ábrázolnak.
Gyógyturizmussal, lovasiskolával, falusi asztallal erősítene Mezőkeresztes

Gyógyturizmussal, lovasiskolával, falusi asztallal erősítene Mezőkeresztes 

A dél-borsodi kisváros, Mezőkeresztes földrajzilag kedvező helyzetben van, hiszen az M3-as autópályáról gyorsan megközelíthető. Ennek ellenére csak átmenő turisták keresik fel a települést. A helyiek ezen a lovas-, a gyógy- és a gasztroturizmus fellendítésével szeretnének változtatni.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!