Kiszámíthatóbb és olcsóbb repülést Európában!

Kiszámíthatóbb és olcsóbb repülést Európában! 

Idénre már hagyománnyá vált az először 2015-ben megrendezett CEE Aviation konferencia. Az idén is Budapesten megrendezésre kerülő eseményen szóba kerültek a légitársaságok szerint magas repülőtéri illetékek. Jost Lammers lecsapta a magas labdát. Volt szó egyenlő bánásmódról, és a turizmus sztrájkok miatti bevételkieséséről.
Légügyi szakkonferenciát rendeznek Budapesten

Légügyi szakkonferenciát rendeznek Budapesten 

Az Európai Bizottság, valamint az Airlines for Europe vezetői mellett Közép-Kelet-Európa legjelentősebb repülőtereinek vezetői, számos európai légitársaság légügyi szakemberei találkoznak 2016. október 11-én és 12-én Budapesten, a Continental Hotelben.

Olcsó kerozin, fapadosodás, közel-keleti mumusok 

2015 minden idők egyik legnyereségesebb éve lehet a légitársaságok számára. A kerozin azonban nem lesz mindig ilyen olcsó, ezért érdemes lenne több figyelmet fordítani olyan strukturális problémákra, mint a széttöredezett európai légi irányítás vagy a károsanyag-kibocsátás kérdése. Európai légitársaságok döntéshozói, régiós repterek vezetői és más légügyi szakemberei találkoztak szeptember elején Budapesten, a CEE Aviation konferencián.
Európa legnagyobb légitársaságainak döntéshozói a budapesti légügyi konferencián

Európa legnagyobb légitársaságainak döntéshozói a budapesti légügyi konferencián 

Európa legnagyobb légitársaságainak döntéshozói, illetve Közép-Kelet-Európa legjelentősebb repülőtereinek vezetői, légügyi szakemberei találkoznak szeptember 3-án és 4-én Budapesten a CEE Aviation Konferencia keretein belül.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!