Díjáatdás cikkek

Összeült a Klasszis TopDesign 2024 zsűrije – helyszíni beszámoló az értékelésről
A neves nemzetközi és hazai szakértőkből álló zsűri tagjai kiválasztották az idei döntőbe kerültek névsorát, és ez volt az az alkalom, amikor kijelölték közülük az idei győzteseket.

Nemzetközi építészeti díjat nyert a KÖZTI két projektje
A Balatonfüred Kongresszusi Központ és a Veszprémi Zöld Város is elismerésben részesült.

Megvan, ki kapja idén a Boros László-díjat
Az MNGSZ 2023-ban alapította a Debrecen és Magyarország ikonikus séfjéről elnevezett Boros László-díjat., amelyet április 30-án adnak át az idei kitüntetettnek.

Nem akármilyen díjátadó a Szidónia Kastélyszállodában
A Heritage Hotels of Europe díjátadó gálájára november 19-én Magyarországon, a Szidónia Kastélyszállodában került sor, amelynek során az európai örökség részét képező legkiválóbb szállodák részesültek elismerésben.

Állami díjak a turizmus ágazat képviselőinek
A Kőrösi Csoma Sándor-díjakat idén hét turisztikai szakembernek ítélték oda.

Pro Gastronomia díjátadás
A dr. Sándor Dénes által 2018-ban alapított díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.