Pro Gastronomia díjátadás

A dr. Sándor Dénes által 2018-ban alapított  díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.

2021-ben a díjat a következők kapták:

· Prof. Dr. Gundel János, a BGE KVIK nyugalmazott főiskolai tanára, professzor emeritus

· Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonos-ügyvezetője

· Wolfgang Puck, a konyhaművészet meghatározó alakja, világhírű, innovatív séflegenda

· Ifjúsági díjazott: Szűcs Dániel, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki többek között a három Michelin-csillagos New York-i Per Se étteremben is dolgozott már.

A járványhelyzet miatt tavaly elhalasztott díjátadó helyett idén kapták meg a díjakat a 2020-as díjazottak is, ők a következők: 

· Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a La Fiesta Party Service tulajdonosa

· Semsei Rudolf, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke, a Budapest Party Service és a Vak Varjú Éttermek tulajdonosa

· John Hobson, a Manchester Metropolitan University egyetemi docense

· Ifjúsági díjazott: Lipták György, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki számos hazai és külföldi konyhán dolgozott már. Jelenleg a Normafánál egy privát klubház séfje

Ki kaphatja meg a díjat?

A szakmai díjat évente maximum négy főnek ítélhetik oda. A díjjal párhuzamosan - ifjúsági díjként - átadnak egy dr. Sándor Dénes által viselt séfkabátot is, a gasztronómia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a BGE KVIK-en, illetve jogelőd intézményeiben korábban diplomát szerzett hallgató részére.

A díjazottak személyét idén az ötletgazda mellett dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja és egyben a Vendéglátás Tanszék vezetője, Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatója, és Segal Viktor chef és gasztronómiai tanácsadó választotta ki.

 

Forrás: Turizmus Online

Forrás: BGF


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.