Az osztrákok sem akarnak dohányfüstöt szagolni az éttermekben 

A tavaly decemberben alakult osztrák kormány úgy döntött, hogy változtat a korábban elfogadott szabályozáson, ami májustól megtiltotta volna a dohányzást az éttermekben és a bárokban.

Hétfőtől bárhol ellenőrizhetik a tiltott helyen dohányzást 

Minden eddiginél átfogóbban ellenőrzi az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartását. Bárhol megjelenhetnek az ellenőrök – hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című hírműsorában.

Módosították a dohányzást szabályozó törvényt 

Januárban több olyan módosítás lépett életbe, amely a jogszabály gyakorlati alkalmazását, az élet adta helyzetekhez való igazodást segíti.

Egyre kevesebben bagóznak tilosban 

Csaknem negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a bírságolásra vonatkozó türelmi idő lejárta után - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.

Konfliktust gerjesztett a rendelet 

Az utcára szoruló dohányosok miatt a szórakozónegyedekben egyre nagyobb a zaj, a járdákon néha nem lehet közlekedni, és van, ahol a lakók arra panaszkodnak, hogy a füst az ő ablakukon száll be - írja a Pénzcentrum.

Teraszdömping Szegeden 

A tavalyinál jóval több vendéglátóhely nyújtotta be terasznyitásra a kérelmét a szegedi polgármesteri hivatalba. A vendéglősök a cigarettázóknak próbálnak kedvezni: a nyitott teraszokon a nemdohányzók védelméről szóló törvény ellenére szabad a füstölés - írja a delmagyar.hu.
Tetszik a vendéglősöknek a dohányzás tilalom...

Tetszik a vendéglősöknek a dohányzás tilalom... 

ár a vendéglátó-ipari szakmából korábban többen is ellenezték a dohányzás szigorítását, mostanra ők is belátták, számukra is előnyökkel jár ez a törvény - mondta Heintz Tamás fideszes képviselő hétfőn az MTI-nek.

Még az idén tilos lesz a dohányzás a vendéglátóhelyeken 

Még az idén betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen egy fideszes törvényjavaslat szerint, amely hamarosan a parlament elé kerül – értesült az Origo.hu. Az egészségügyi államtitkárság támogatja az ötletet. A cigizés zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott a kormány, de aztán nem lett belőle semmi, részben a dohány- és vendéglátó ipari lobbi nyomására.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!