Történelmi Emlékhely lett Vörösmarty Mihály szülőháza Kápolnásnyéken

Történelmi Emlékhely lett Vörösmarty Mihály szülőháza Kápolnásnyéken 

A műemléki épület jelentős kulturális helyszín, az ország legnagyobb Vörösmarty-emlékhelye.

Fényben úsznak a budapesti szobrok 

Díszvilágítást kap az év végéig negyvenegy fővárosi szobor és emlékhely - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.

A Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban 

A szárazföldi Kína területén a mai napig érzékeny témának számító, 1989-es Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban - adta hírül a The Standard hongkongi napilap.

Történelmi emlékhely lett a debreceni atommagkutató 

A fizikai kutatások kiemelkedő jelentőségű történelmi emlékhelyévé nyilvánította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) főépületét az Európai Fizikai Társaság.

Szent Korona hologramja is látható lesz az új látogatóközpontban 

Másfél milliárd forintból újulhat meg tíz nemzeti emlékhelyünk egyike, a magyarországi és európai viszonylatban is kiemelkedő történelmi jelentőségű somogyvári bencés apátság, Szent László király első nyughelye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Emlékpark a páneurópai piknik helyén 

A megújult emlékpark avatásával és családi piknikkel emlékeznek a páneurópai piknik 22. évfordulójára szombaton az 1989-es határnyitás helyszínén, Sopronpusztán.

Hamarosan átadják a mohácsi emlékhely fogadóépületét 

Jövő vasárnap adják át a Mohácsi Történelmi Emlékhely új fogadóépületét, amelyben korszerű interaktív módszerekkel mutatják be az 1526-os mohácsi csata mozzanatait, az esemény előzményeit és következményeit.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!