Tállya térben és időben

Tállya térben és időben 

Június 24-én szombaton nyitotta meg kapuit a Kapy–Maillot-kastélyban berendezett „Tállya 4D – Tállya Térben és Időben” című kiállítás.
1,5 milliárd forintból újulhat meg a bajnai Sándor-Metternich-kastély

1,5 milliárd forintból újulhat meg a bajnai Sándor-Metternich-kastély 

Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében -  mondta el a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón.

Több kastély is megújul Győr-Moson-Sopron megyében 

A kulturális, egészség-, gyógy-, vadász- és vallásturizmusra építenének a Nemzeti Kastélyprogramban részt vevő Győr-Moson-Sopron megyei kastélyok – hangzott el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ keddi fertődi konzultációján az Esterházy-kastélyban.
Világörökségi veszélytérkép készül

Világörökségi veszélytérkép készül 

Idén elkészül Budapest világörökségi területének veszélyeztetettségi térképe.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!