Több kastély is megújul Győr-Moson-Sopron megyében

A kulturális, egészség-, gyógy-, vadász- és vallásturizmusra építenének a Nemzeti Kastélyprogramban részt vevő Győr-Moson-Sopron megyei kastélyok – hangzott el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ keddi fertődi konzultációján az Esterházy-kastélyban.

Sághi Attila, a központ elnöke emlékeztetett arra, hogy a kastélyprogram keretében a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban 33 milliárd forintos uniós és plusz 10 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre.

Összesen 35 helyszínen, ebből Győr-Moson-Sopron megyében a mihályi Dőry-kastélyban, a sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyban, a dénesfai Cziráky-kastélyban és a szanyi Püspöki-kastélyban három ütemben alakítanak ki olyan turisztikai attrakciókat, amelyek a fejlesztés után együttesen és önállóan is megállják a helyüket. A cél, hogy ezek a műemlékek önfenntartók legyenek, vagyis a kisebb-nagyobb átalakítások után legyen saját bevételük.

Sághi Attila úgy fogalmazott: szerencsés helyzetben vannak abból a szempontból, hogy az uniós fejlesztési terv kidolgozásában a központ munkatársai is részt vesznek.

Az elnök arra figyelmeztetett, hogy egy műemlék vagy műemlékegyüttes turisztikai fejlesztéséhez a jelenlegi uniós szabályok szerint maximum 1,5 milliárd forintot használhatnak fel, azonban pluszforrásokat - például vidékfejlesztés címén - bevonhatnak.

A vadász- és a gyógyturizmus is a középpontban

A mihályi Dőry-kastélyban az egészség- és vadászturizmusra építenének. A helyi képviselő-testület tagja, Horváth Károly elmondta, hogy a fejlesztésbe és a hasznosításba külföldi befektetőket is bevonnának, amennyiben ez lehetséges.

Sopronhorpácson a gyógyturizmusra építenének Bük és Sárvár közelsége miatt - mondta a település polgármestere, Talabér Jenő.

A dénesfai Cziráky-kastélyban jelenleg a kapuvári Lumniczer Kórház és Rendelőintézet pszichiátriai és rehabilitációs osztálya működik. Benedek Zoltán főigazgató úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi ellátás megmaradása mellett mindenre nyitottak, a kastély nagyméretű angolparkjában például rendszeresen tartanak esküvőket, emellett a park gondozása a pszichiátriai betegek terápiájának a része.

A szanyi Püspöki-kastély egykoron a győri egyházmegye püspökeinek nyári rezidenciája volt. A település polgármestere, Németh Gergely szerint a történelmi múltra lehetne építeni a fejlesztési koncepció kialakításakor.

Győr Attila, a Forster Központ tudományos osztályvezetője elmondta, hogy a kormánynak március 30-ig kell benyújtaniuk a kastélyprogram fejlesztési koncepcióját. A konzultációs folyamat összesen hét állomásból áll. Február 24-én Ozorán folytatódik, ahol a programban résztvevő Tolna és Somogy megyei kastélyok fejlesztési koncepcióiról tárgyalnak.

Forrás: MTI


Utazás 2025 kiállítás: fókuszban a különleges élmények

Utazás 2025 kiállítás: fókuszban a különleges élmények 

Az idei évben különös figyelmet kap a Balaton négyévszakos turizmusa, míg a nemzetközi vendégek közül Szlovákia mutatkozik be különleges gasztronómiájával és kulturális örökségével.
 Most először: nemzetközi snowboard verseny Magyarországon

Most először: nemzetközi snowboard verseny Magyarországon 

Látványos nemzetközi snowboard-verseny, tökéletes hó és minden pályán zavartalan nyitvatartás várja a sízőket a hétvégén Mátraszentistvánon.
Hosszabb a balatoni STRAND Fesztivál, mint korábban

Hosszabb a balatoni STRAND Fesztivál, mint korábban 

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál.
NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés

NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés 

Visszavonják a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetet, amely a szálláshely-minősítési tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak szabályozását célozta.
Sétálójeggyel nyit újra a szentendrei Skanzen

Sétálójeggyel nyit újra a szentendrei Skanzen 

A Skanzen házaiba ugyan még nem térhetünkk be, de sétálhatunk, túrázhatunk a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó 75 hektáros területen.
Vegyes ízelítő a 2025-ös HoReCa Design Kiállítás választékából

Vegyes ízelítő a 2025-ös HoReCa Design Kiállítás választékából 

Az idei HoReCa Design Kiállítás, amely a Bútor, Lámpa, Dekor Kiállítás részeként látogatható, számtalan innovatív és különleges termékkel várja a szakmai érdeklődőket.
Csendes Olivér: a hazai turizmus idén is húzóágazat lehet

Csendes Olivér: a hazai turizmus idén is húzóágazat lehet 

Az Utazás kiállítás szakmai napján a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szervezésében megrendezésre kerülő konferencián a hazai turizmus szereplői osztották meg tapasztalataikat.
Kicsi gazdák, nagy kalandok: egyedülálló farsang a múzeumban

Kicsi gazdák, nagy kalandok: egyedülálló farsang a múzeumban 

A Mezőgazdasági Múzeum szervezői egyedülálló farsangi kalandra hívják a családokat 2025. március 1-jén a Vajdahunyad várába. Egy napra gyermekeinkből lehet tehenész, lovász, gabonatermesztő vagy szatócsboltos.
PwC: erősödő bizalom a világgazdaságban, óvatos vállalati várakozások

PwC: erősödő bizalom a világgazdaságban, óvatos vállalati várakozások 

A hazai cégvezetők 70 százaléka számít globális gazdaság gyorsulására, 60 százalék a hazai gazdasággal kapcsolatban is optimistán nyilatkozott, míg saját vállalata növekedésében mindössze 39 százalék bízik.
Így zajlott a jubileumi BCEFW

Így zajlott a jubileumi BCEFW 

A Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) az elmúlt években a régió egyik legjelentősebb divateseményévé vált, a 15. szezon pedig minden eddiginél színesebb programmal és új nemzetközi együttműködésekkel ünnepelte a közép-európai divatot február 10-16. között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.