Tállya térben és időben

Június 24-én szombaton nyitotta meg kapuit a Kapy–Maillot-kastélyban berendezett „Tállya 4D – Tállya Térben és Időben” című kiállítás.

A 2014-ben felújított műemlék kastély első emeletén egy olyan kiállítás jött létre, amely nem csak a térségben, hanem az országban is egyedülálló tartalommal bír.

Az idő illékonyságát és megfoghatatlanságát kívánja megragadni a tállyai Kapy–Maillot-kastélyban létrehozott Tállya 4D – Tállya Térben és Időben című kiállítás. A kastély három termét érintő tárlat installációi a tartalommal összhangban kerültek megtervezésre úgy, hogy kialakításukkal, elrendezésükkel az idő folyamatos változását jelenítsék meg, a látogató „elvesszen” a térben és az időben.

Az első tér könnyed paraváninstallációja a kiállítás tartalmi és fizikai bevezetését szolgálja, felvázolva az idő fogalmát, és bemutatva az időmérés legősibb módszerét.

A második terem változatos fényhatásokkal készült elemei az időben való „elveszés” élményét teremtik meg, miközben végigvezetnek az idő mérésének történetén. A tartalmat kísérő grafika és az installációk légies elemei között haladva a látogató megismerheti többek között az ókor óta használt nap- és vízóra működési elvét, vagy az olyan különleges időmérőket, mint a virágóra. Az idő mérését forradalmasító kerekes óra szerkezete és működési elve látványos animáción ismerhető meg. Az ebből nyíló végtelenített tükörszobában a látogatónak valóban az az érzése lehet, hogy ki tud lépni a térből és az időből.

A harmadik terem koncentrikus, kifelé emelkedő ívei egy óra számlapját megidézve ismertetik meg a látogatót az idő érzékelésének történetével és az idő múlásával, ezzel párhuzamba állítva a kastély és az azt birtokló családok – a Kapy, a herceg Bretzenheim, a herceg Schwarzenberg, a báró Beust és a báró Maillot famíliák – több évszázadot átfogó történetét.

A középkori időérzékeléstől kezdődő tartalom egészen a modern korig kíséri a látogatót, ahol a jelen korunkra jellemző, a képernyő előtt eltöltött időre reflektál a kiállítás. A tartalom kiemelt részét képezi a játékkal töltött idő, amely nem csupán a gyermekekben idézi elő a flow-élményt, hanem a felnőttekben is.

 

Forrás: Tállya Község Önkormányzata / Magyar Kastélyprogram Kft.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.