Melyik lesz a legvirágosabb úti célunk?

Melyik lesz a legvirágosabb úti célunk? 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny Szervező Bizottsága 2017-ben is meghirdeti az ország legtöbb lakosát megmozgató kezdeményezését.
Zalaegerszeg és Hercegkút lett a legvirágosabb

Zalaegerszeg és Hercegkút lett a legvirágosabb 

A Magyar Turizmus Zrt. által koordinált Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt 2015-ben huszonkettedik alkalommal hirdette meg a verseny szervezőbizottsága. A díjátadó rendezvényt november 21-én, szerdán tartották meg a Pesti Vigadóban. Az ünnepségen 76-an vehettek át különböző díjakat és okleveleket, és az is kiderült, hogy jövőre kik vehetnek részt az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén.

20 éves a Virágos Magyarországért verseny 

Május 31-én zárult le a nevezés a 2013-as Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. Az idén huszadik alkalommal meghirdetett felhívásra 299 település jelentkezett, így a résztvevők száma a tavalyi megmérettetéshez képest nőtt.

Hévíz és Csopak az idei legvirágosabb 

November 9-én délelőtt, Hévízen osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2012. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre kétszázkilencvennyolc önkormányzat képviselője kapott meghívást. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Hévíznek, falu kategóriában Csopaknak ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!