Hévíz és Csopak az idei legvirágosabb

November 9-én délelőtt, Hévízen osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2012. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre kétszázkilencvennyolc önkormányzat képviselője kapott meghívást. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Hévíznek, falu kategóriában Csopaknak ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.

Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmaz különdíjjal. A miniszterelnök díjait Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége adta át Egernek és Hidvégardónak. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága Kaposvárt és Újszilvást jutalmazta, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága pedig Sátoraljaújhely város önkormányzatának munkáját ismerte el. Először nyújtott át díjat az Országgyűlés Sport és turizmusbizottsága Szarvast és Szennát jutalmazva. A Belügyminisztérium Sárospataknak, Fenyőfőnek, Zalaegerszegnek, Hercegkútnak, Székesfehérvárnak és Zalaszentgyörgynek nyújtott át díjat, a személyi elismerést Molnár Mihályné, Százhalombatta Város Önkormányzatának aljegyző asszonya kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Százhalombatta a 2012. évi európai versenyben ezüstérmet szerzett. A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Vidékfejlesztési Minisztérium Cigánd és Rigács önkormányzatának a munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Gyula kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért öt óvoda munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. díjait Denéné Tóth Marianna vezérigazgató asszony nyújtotta át Győr és Alcsútdoboz képviselőinek. Budapest főváros díját, melyet dr. György István főpolgármester-helyettes adott át, az V. kerület - Belváros-Lipótváros nyerte el.

Harmadszor került átadásra a ”Magyarország legszebb főtere” díj, melyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. A 2012. évi nyertes, Gödöllő városa lett. Budapest Főváros Önkormányzata a „Budapest legszebb főutcája” díjat a X. kerületnek, Kőbányának ítélte oda.

A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat Nagykőrös, Nyíregyháza, Makó, Paloznak, Varsány, Harkány és Mosonmagyaróvár kapta. Ezt a díjat régiónként csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

A 2012. évi felhívásra 298 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (37), második helyre Pest megye (27), a harmadik helyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye (24) került. Budapestről tíz kerület nevezett be a versenybe. A hévízi díjkiosztó ünnepségen összesen több mint száztíz települést jutalmaztak a kiírók vagy szponzorok felajánlásaiból.

Többek között itt osztották ki a 2012. évi Rozmaring-díjakat azoknak az éttermeknek, amelyeknek mind gasztronómiai kínálata, mind pedig környezete kimagaslóan igényes.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.
2012-ben jelentős magyar siker született: Százhalombatta város kategóriában, Lövő pedig falu kategóriában szerzett ezüstérmet. Jövőre Hévíz és Csopak indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő versenyben.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.