Gasztroélmények és fürdőtúra az Észak-Alföldön 

2016 a gasztroélmények éve a magyar turizmusban. Ennek jegyében mutatta be az Észak-Alföld gasztronómiai különlegességeit és ezek lelőhelyeit a Magyar Turizmus Zrt. egy decemberi túrán, amelynek során kipróbálhattuk a térség fürdőit is.

Országos Tourinform találkozó Hajdúszoboszlón 

A Magyar Turizmus Zrt. évente kétszer szervezi meg az országos Tourinform találkozót több mint 120 Tourinform iroda vezetőinek, az idei első alkalom május 13-ára esett.
Bemutatta jövő évi marketingtervét a Magyar Turizmus Zrt.

Bemutatta jövő évi marketingtervét a Magyar Turizmus Zrt. 

A Magyar Turizmus Zrt. nagyszabású szakmai nyílt napot tartott november 28-án, Budapesten, a VAM Design Centerben azzal a céllal, hogy jövő évi marketingtevékenységét közvetlenül mutassa be szakmai partnerei lehető legszélesebb körének, majd személyes egyeztetéseket folytasson az együttműködési lehetőségekről. 

Magyarország prezentáció Szecsuánban 

Hazánk turisztikai kincseivel és vízum politikájával ismerkedett a szecsuáni szakma.

Továbbra is lendületben a hazai hivatásturizmus 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) 2011 harmadik negyedévében is megkereste partnereit a hazánkban lezajlott rendezvények számának felmérése céljából, hogy elkészíthesse statisztikai elemzését a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról. Az MKI partnerei által rendelkezésre bocsátott adatok alapján elmondható, hogy 2011. első kilenc hónapjában összesen 287 nemzetközi konferenciára került sor Magyarországon, amelyeken több mint 72.000 fő vett részt. Mind a hazánkban megrendezett nemzetközi konferenciák mind pedig a nemzetközi konferenciákon résztvevők száma növekedést mutat: előbbi 22,1%-kal, utóbbi pedig 19%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának adatait! A rendezvények részvevőinek száma átlagosan 251 fő, a rendezvények átlagos időtartama pedig 3,9 nap volt.

Egymást érik a turisztikai rendezvények Berlinben 

November 22-23 között két napon keresztül, mutatkoztak be Villány és Tokaj jelentős borászatai, valamit az észak-magyarországi és dél-dunántúli turisztikai régiók a Magyar Nagykövetség reprezentatív épületében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!