Továbbra is lendületben a hazai hivatásturizmus

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) 2011 harmadik negyedévében is megkereste partnereit a hazánkban lezajlott rendezvények számának felmérése céljából, hogy elkészíthesse statisztikai elemzését a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról. Az MKI partnerei által rendelkezésre bocsátott adatok alapján elmondható, hogy 2011. első kilenc hónapjában összesen 287 nemzetközi konferenciára került sor Magyarországon, amelyeken több mint 72.000 fő vett részt. Mind a hazánkban megrendezett nemzetközi konferenciák mind pedig a nemzetközi konferenciákon résztvevők száma növekedést mutat: előbbi 22,1%-kal, utóbbi pedig 19%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának adatait! A rendezvények részvevőinek száma átlagosan 251 fő, a rendezvények átlagos időtartama pedig 3,9 nap volt.

A 2011. január-szeptemberi időszakban a Magyar Kongresszusi Igazgatóság partnerei által szolgáltatott információk alapján 287 db, az ICCA nemzetközi szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát tartottak hazánkban, ami 22,1%-os növekedést jelent 2010 hasonló időszakához viszonyítva. A hazánkban lebonyolított nemzetközi konferenciák közül a legtöbbet májusban rendezték (58 db), ami az összes rendezvény 20,2%-át jelenti. A második legerősebb hónap – az eddigi tendenciákat követve – szeptember volt, a maga 17%-ával. Magyarország féléves EU-elnökségének köszönhetően, az év első felében lényegesen több nemzetközi rendezvény zajlott hazánkban, mint a nyári hónapokban, melyek közel azonos arányban oszlanak meg.

Az idei év első kilenc hónapjában összesen 1111 napnyi nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon, melyek átlagos időtartama 3,8 nap volt. A nemzetközi konferenciáknak több mint a fele (50,2%) 2-3 napig tartott, amely azt a tényt támasztja alá, hogy bár a konferenciák száma szépen emelkedik, de a rövidebb időtartamú rendezvények a legnépszerűbbek. Jelentős százalékkal bírnak még a 4-5 napos (28,9%) konferenciák is.

A 2011. január-szeptemberi időszakban, a hazánkban rendezett nemzetközi konferenciákon, több mint 72.000 fő vett részt, ami 19%-os növekedést hozott az előző év azonos időszakához képest. A 2011. I-IX. hónapban regisztrált résztvevők száma továbbá mind a 2009. január-szeptemberi (+88%) mind pedig a 2008. I-IX. havi (+42%) adatokhoz képest jelentős növekedést mutat. A 2011. első kilenc havi rendezvények résztvevőinek átlagos száma 251 fő volt.

2011. január-szeptemberben, a nemzetközi konferenciákon résztvevők számának viszonylatában valamennyi konferencia méretében pozitív változások történtek 2009 és 2010 azonos időszakához viszonyítva. A kisebb és közepes létszámú, 2009-es rendezvényeket vizsgálva min. 70%-os átlagos növekedés tapasztalható. Kiugró eredmény, hogy 2011. első háromnegyed évében már 6 db 1001-2500 fő közötti résztvevővel megrendezett nemzetközi konferenciáról számolt be a szakma, valamint további három, 2500 fő fölötti nagyszabású rendezvény került megszervezésre ebben az időszakban.

Továbbra is Budapest központú a hivatásturisztikai piac

A korábbi évek tendenciáját követve, 2011 első kilenc hónapjában is Budapesten került megrendezésre a legtöbb nemzetközi konferencia (74,9%), tehát a MICE üzletág semmit sem veszített főváros-centrikusságából. Budapestet Gödöllő (5,5%), valamint holtversenyben Sopron (2,8%) és Szeged (2,8%) követi, de szerveztek nemzetközi rendezvényeket valamennyi ismert konferenciavárosban is, többek között pl. Debrecenben, Pécsett, Székesfehérváron, a Balaton partján és Veszprémben is.

Továbbra is a szállodák a főbb konferenciahelyszínek

Továbbra is a szállodák (73,9%) látják vendégül a legtöbb nemzetközi konferenciát, tartva vezető pozíciójukat. A rendezvények 8,7%-át kongresszusi központokban tartották, míg 8,4%-uk valamely magyarországi egyetemen, vagy tudományos intézetben zajlott. Utóbbiak száma 1,6%-os emelkedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. Az egyéb rendezvényhelyszínek aránya 5,3%-kal nőtt 2010 azonos időszakához képest, melynek döntő befolyásoló tényezője, hogy a nemzetközi konferenciák igen jelentős százalékának – szintén az EU-elnökséghez kapcsolódóan – kastély adott otthont. Ezenkívül tartottak még rendezvényeket múzeumban, rendezvényközpontban és filmszínházban egyaránt.

A németek, britek és a franciák konferenciáztak legtöbbet nálunk

Az év első kilenc hónapjában lezajlott nemzetközi konferenciákon a résztvevők 81,8%-a külföldről, míg 18,2%-uk Magyarországról érkezett. Januártól szeptemberig a konferenciák 78%-án volt jelen magyar résztvevő. Egy-egy nemzetközi rendezvényen átlagosan 18 ország képviseltette magát.

A magyarokon kívül Németországból (72,5%), Nagy-Britanniából (64,8%) és Franciaországból (51,9%) érkeztek leggyakrabban hazánkba nemzetközi konferenciákra. 2010. hasonló időszakához képest az élmezőny összetétele és sorrendje semmit sem változott. A középmezőny nemzetei – olasz, osztrák, cseh, lengyel, belga, spanyol – megközelítőleg azonos gyakorisággal képviseltették magukat a nemzetközi konferenciákon, míg minimális különbséggel követik őket a Hollandiából, a tengerentúlról és a környező országokból érkező résztvevők.

A belföld viszi a prímet

A Magyarországon zajlott nemzetközi konferenciák megrendelőinek nemzetiségi vizsgálatából kitűnik, hogy továbbra is a magyar megrendelők állnak az élen 52,8%-kal. Az idei évben ugrásszerűen megnőtt a számuk, és az élvonalba törtek az amerikai megrendelések. 2011 első három negyedévében a megrendelők rangsorát a magyarok és amerikaiak után a német, brit, belga, svájci, és francia megrendelések követték.

Legnagyobb számban az egyéb kategóriába tartozó egyesületektől, oktatási és költségvetési intézményektől, minisztériumoktól, valamint magyar orvosszövetségektől, alapítványoktól érkeztek megrendelések. 2011. első három negyedévében a nemzetközi konferenciák megrendelői között 17,5%-ban külföldi cégeket, 15,6%-ban pedig külföldi szervező irodákat találunk, mely az összes megrendelés közel 1/3-át teszik ki. Az európai szövetségek részesedése 12,2%, míg a magyar szervező irodáké 11,8%-ot ért el. A megrendelők között 14,4%-ban magyar vállalatok is szerepelnek.

Orvosi és gazdasági volt a két legnépszerűbb konferenciatéma

A nemzetközi konferenciák témáját tekintve a legtöbb konferencia továbbra is orvosi (24,7%) és gazdasági (24,4%) témájú volt, illetve jelentős százalékot képviselnek a tudományos (15,3%) és az egyéb témakörök (15%) is. A Magyar Kongresszusi Igazgatóság partnerei által, az egyéb témák kategóriában megadott válaszok között politika, sport, vallás, környezetvédelem és önkéntesség egyaránt szerepelnek. Ebből is látszik, hogy e téren igen színes és széles a paletta.

Az év első három negyedében összesen 57 alkalommal kapcsolódott kiállítás a nemzetközi konferenciákhoz, mely a 287 nemzetközi rendezvény esetében 19,8%-os arányt jelent. Az összes nettó kiállítói terület 41.279 m² volt, átlagos területük pedig 724 m²

A kutatás eredményeiből készített részletesebb összefoglaló (összefoglaló táblázatokkal, grafikonokkal és az egyéb rendezvényekről szóló információkkal is kiegészítve) a Magyar Kongresszusi Igazgatóság honlapján, a www.hcb.hu oldalon, a Háttéranyagok/Tanulmányok menüpontban található meg.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.