Közép-Európa első készpénzmentes könyvesboltja Budapesten 

Budapesten nyílt meg Közép-Európa első készpénzmentes könyvesboltja a Master Card kártyatársaság támogatásával. A kizárólag elektronikus fizetést elfogadó üzlet úttörőnek számít, hiszen általa a kulturális élet egy újabb fontos területén, a könyvkereskedelemben is tért hódíthat a készpénzmentesség.

Elindult a We Love Balaton 

Tegnap ót éles az oldal, pörög a szerkesztőség, írja a Kreatív Online.
Itt a lista a világ leglátogatottabb úti céljairól

Itt a lista a világ leglátogatottabb úti céljairól 

A MasterCard listát készített a világ legkedveltebb úti céljairól, mely szerint 2013-ban várhatóan Bangkok lesz a legkedveltebb város az utazók körében. Mögötte mindössze huszonötezer látogatóval lemaradva második a tavalyi listát vezető brit főváros, London. Ezt követően sorrendben Párizs, Szingapúr és New York következik.
Nevet vált a Balaton Sound

Nevet vált a Balaton Sound 

Európa legjobb, közepes méretű fesztiváljának a hivatalos neve az idei évtől MasterCard® Balaton Sound lett. A Sound iránt idehaza és külföldön egyaránt közel duplájára nőtt az érdeklődés, amely eredményeként mára mindössze 1000 bérlet áll a közönség rendelkezésére.

Kártyával fizetne külföldön? 

A MasterCard kártyatársaság 2012 áprilisa óta működteti a www.MasterCard.hu/utazas internetes címen azt a szolgáltatását, ami naprakész, folyamatosan frissülő adatokat szolgáltat a különböző utazási célpontok bankkártyás fizetési lehetőségeiről, méghozzá a kártyabirtokosok tapasztalatai alapján.

MasterCard Lounge Prágában is 

2012. július 18-án a prágai repülőtéren is megnyitotta reptéri váróját a MasterCard. Európában az első, prémium ügyfeleket kiszolgáló váró Budapesten nyílt meg 2011 szeptemberében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!