Még nem született döntés a turizmusról 

Nemrég még úgy volt, hogy a kormány március 9-i ülésén döntést hozhat egy új turisztikai ügynökség létrehozásáról.

Jövő héten dől el a hazai turizmus sorsa 

A kormány március 9-i ülésén döntést hozhat egy új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) kerülhet majd.

TIMEA és a kérők 

Drasztikusan átalakulhat a turizmusirányítás eddigi rendszere, amennyiben megvalósul az a kiszivárgott tervezet, amely egy állami csúcsszerv létrehozását tűzte ki célul.

Szó sincs a turizmus államosításáról 

A kormány turizmussal kapcsolatos elképzeléseiről tájékoztatott Rogán Antal egy zártkörű háttérbeszélgetésen. Szerinte államosításról nincs szó, az új állami cég az irányokat szabná meg és a fejlesztéseket hangolná össze – számolt be az eseményről a vs.hu
Hivatal, részvénytársaság, ügynökség: így változott az állami turizmusirányítás

Hivatal, részvénytársaság, ügynökség: így változott az állami turizmusirányítás 

Közel száz éve működik olyan állami hivatal Magyarországon, amelynek feladata a turizmus irányítása. Ezt a szervezetet nevezték már hivatalnak, részvénytársaságnak, és még az is elképzelhető, hogy új elnevezése hamarosan ügynökség lesz. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!