TIMEA és a kérők

Drasztikusan átalakulhat a turizmusirányítás eddigi rendszere, amennyiben megvalósul az a kiszivárgott tervezet, amely egy állami csúcsszerv létrehozását tűzte ki célul.

A Hvg.hu által megszellőztetett előterjesztés szerint Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség (NIÜ) néven születne gigaszervezet, melynek gerincét a mai Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) adná, ugyanakkor feladatköre jelentősen bővülne. Alá tagozódnának be a részfeladatokért felelős intézmények. Az előterjesztés olvasatunk szerint a Miniszterelnökség berkein belül képzeli el a NIÜ-t, bár akadt olyan forrásunk, aki szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lenne a terület gazdája, ugyanakkor a turizmust jelenleg felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium nem lelkesedik a terület átadásáért.

A kormány által egyszer már tárgyalt tervezet szerint a NIÜ-n belül a MICE-turizmus koordinálásán dolgozna a Nemzeti Kongresszusi Iroda (NKI). A nonprofit NKI költségvetését saját szervezésű rendezvények, az állam, főváros és konkrétan nem meghatározott tagság adná össze. Részben a tervezett NKI feladatait látja el ma egyébként a MT Zrt. égisze alatt működő, nonprofit Magyari Kongresszusi Iroda.

Turisztikai vonzerejű rendezvényeket szervezne, bonyolítana a Nemzeti Rendezvénykoordinációs Központ (NRKK). Feladata kulturális, lakossági, „nagy rendezvénybiztosítást igénylő tömegrendezvények ,, (például tűzijátékok), sportrendezvények szervezése, lebonyolítása. A Sportrendezvények Divízió az idegenforgalom számára is fontos versenyek pályázását, szervezését a sportszövetségekkel együtt látná el. Jelenleg az MKI a Sport Nagyköveti Program keretében az Emmi Sportért és Ifjúságért felelős Államtitkárságával közösen dolgozik együtt minél több nemzetközi sportesemény szervezésének elnyerésén.

A regionális marketingigazgatóságok újragondolásáról szólhat a vidéki régiók idegenforgalmi termékeit piacra vinni, fejlesztési és marketingstratégiáját kidolgozni tervezett Nemzeti Turizmusfejlesztési Iroda (NTFI).

A 2010 óta folyamatos átalakulásban levő fővárosi turisztikai marketingszervezet is betagozódna a tervezet szerint az állami monstrumba. A TDM-ként működő Budapesti Turizmusfejlesztési Szervezetet (BTFSZ) működését az állami és fővárosi apanázs mellett – mint azt a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK) jelenleg is teszi – a Budapest-kártya eladásaiból fedezné, és saját hop on, hop off buszokat üzemeltetne.

A hatékonyabb, sikeresebb turizmusirányítás és -marketing nem ördögtől való ötlet; az ellenben kérdés: miért a sajtó által kiszivárogtatott dokumentumból értesül a szakma erről? Úgy tudjuk, hogy egy tavaly decemberi ötletbörzéből idén januárra készült el a jelenlegi tervezet. Rogán Antal miniszterelnöki kabinetet irányító miniszter azonban csak a kiszivárogtatást követően hívta össze azt az informális gyűlést, ahol a szakma nem is jelent volna meg, ha az egyik meghívott nem szól Erdei Bálint MUISZ-elnöknek és Flesch Tamásnak a Mabeusz részéről. A találkozó kevésbé az egyeztetésről, inkább az elképzelések ismertetéséről szólt. Pár nappal később Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára összetrombitálta a szakmai szövetségeket és biztosította őket: az NGM fontosnak tartja, hogy az átalakítások során a szakmai szervezetek véleményét is megismerjék a döntéshozók. Az egyik szövetség képviseletében megjelent forrásunk szerint a találkozó inkább üzenet volt Rogán Antalnak, aki egyesek szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium berkein belül, mások szerint az általa irányított Miniszterelnökség égisze alatt képzelné el a turizmusirányítás jövőjét. Az NGM ellenben azt közölte, hogy „több résztvevő kiemelte, hogy az ágazat állami irányítása megfelelő helyen van a gazdasági tárcánál ,, . „Nem az a kérdés, hogy az ágazatot ki felügyeli, hanem milyen szerepet kap a turizmus” – véli egy másik megkérdezettünk.

Nem véletlen, hogy éppen most röppent fel a turizmus átszervezésének kérdése: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) uniós milliárdjaiból idén indul és 2018 végéig működik TIMEA, az MT Zrt. által felügyelt Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogram. Az így marketingre elkölthető pénz 8,4 milliárd forint. Szép summa, amelynek elköltéséről sokan döntenének szívesen.

Optimistábbak szerint az átszervezés sosem látott löketet adhat a hazai turizmusnak, mellyel Magyarország akár diktálhatná is az idegenforgalmi trendeket. Több, lapunknak nyilatkozó szakember az előzmények és mai magyar valóság tükrében azonban inkább attól tart, hogy a turizmus hozzá nem értő politikai megbízottak és hozzájuk közel álló vállalkozók játszótere lesz.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.