Rossz hír az italautomatákat üzemeltetőknek 

Az iparág végét is jelentheti, ha nem kapnak állami támogatást az italautomaták üzemeltetői az online pénztárgépek beszerelésekor – kongatja a vészharangot az ágazat szövetségének elnöke - írja a Magyar Nemzet.

A NAV az automatákat is ellenőrzi majd 

A NAV az elektronikus pénztárgépekhez hasonlóan akar majd rálátni az automaták forgalmára – írja az Index. A rendelkezés minden élelmiszer-kereskedést végző automatára vonatkozik.

Online kassza lesz a szolgáltatóknál is 

A kiskereskedelmi szektor után rövidesen a fodrászoknak, kozmetikusoknak is online kasszába kell beruházniuk – olvasható a Népszabadság honlapján. A piac betartható határidőket kér a kormánytól.

Visszamenőleg is vizsgálódik a NAV 

A kasszacsere határidejének lejárta után a kereskedőket joggal aggasztja, hogy a pénztárgépes adatok alapján csak az aktuális tevékenységüket vizsgálják, vagy összevetik a friss eredményeket a korábbi forgalmi adatokkal – olvasható az onlinekassza.hu-n. Ekkor ugyanis kiderülhet, hogy valaki korábban eltitkolta a bevételt. Az onlinekassza.hu a NAV szakértőjétől megtudta, hogy a jogszabály alapján az adómegállapítási jog elévüléséig, vagyis 5 évre visszamenőleg vizsgálhatják a kereskedő gazdálkodását. A kasszacsere tehát nem törli el a múlt stiklijeit, sőt, könnyebb lesz feltárni azokat.

Plusz 100 milliárd az első fél évben 

Közel százmilliárd forinttal több áfát róttak le idén a kiskereskedők, mint tavaly. Varga Mihály szerint a folyamat más tényezők mellett az online pénztárgépek bevezetésével magyarázható. A szakminiszter elmondta: az elektronikus készülékek segítségével eddig 930 millió ügyletről szerzett tudomást az adóhivatal. A Magyar Nemzet cikke.

Pénztárgépek: akadozhat a szervizelés 

A kereskedők többsége már lecserélte régi pénztárgépét új online kasszára, a szervizek azonban nem tartották a lépést – írja a NOL. A meghibásodó készülékek javítása sok bosszúságot okoz. A leggyakoribb probléma, hogy nincs készleten cseregép.

Szabálytalanságok a balatoni árusoknál 

Razziáztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei a Balatonnál – olvasható az onlinkassza.hu-n. Az adóhatóság munkatársai azt ellenőrizték, hogy a tóparti kereskedők, vendéglősök, szolgáltatók mennyire tartják be a szabályokat, azaz alkalmazzák-e rendeltetésszerűen a pénztárgépeket. Minden ötödik vállalkozó szabálytalanul használta a kasszát, vagy nem adott nyugtát – hangzott el az m1 Híradójában. Az akció folytatódik.
Véghatáridő a pénztárgépcserére

Véghatáridő a pénztárgépcserére 

A véghatáridőről egyeztetett csütörtökön a Pénztárgép Munkabizottság. A vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak.
Már látszik az online kasszák pozitív hatása

Már látszik az online kasszák pozitív hatása 

Májusban ugyan lassult a kiskereskedelem bővülése, de már látható, hogy az online pénztárgép-rendszer bevezetése kedvező folyamatokat indított el.

Megvan a százezredik onlinekassza 

Átadták a százezredik bekötött online pénztárgépet egy fővárosi boltban – írta az MTI. Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntötte azt az üzletvezetőt, akinél mától ez a kassza működik. A miniszter szerint az adók is csökkenhetnek, ha kisebb lesz a feketegazdaság súlya. A miniszter elismerte azt is, hogy gyorsabb folyamatra számítottak a kasszacserében, amely még év végéig eltarthat.

Pénztárgépek: Két embert hivatali visszaéléssel gyanúsítanak 

A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál házkutatást tartottak a nyomozók január végén. A hivatal nem függesztette fel a kifogásolt pénztárgépek forgalmazását, bár közben igazságügyi szakértővel vizsgáltatta azokat.

Pénztárgépek: Lejárt a türelmi idő 

Összesítve több millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - közölte az adóhatóság szerdán.

Megvan a 16. pénztárgép 

2013. szeptember 16-án a Szintézis Informatikai Zrt. NOVATEK-F típusú pénztárgépe kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól.

Állami kezesség az online pénztárgépek forgalmazóinak 

A Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett pénztárgépcsere zökkenőmentes lebonyolítása mellett, ezért újabb segítséget nyújt a gyártás finanszírozásához.

Még egy pénztárgép 

A Montel Informatika Kft. egy új MINI típusú pénztárgépe is megkapta az engedélyt.

Újabb két pénztárgép a piacon 

A pénztárgépcserére kötelezettek már hat engedélyezett gép közül válogathatnak - olvasható az NGM közleményében.

Kasszacsere: itt az első kiskapu! 

A számlázóprogrammal összekötött házipénztár lehet  a magyarok kibúvója a 200 ezres kasszavásárlás alól?

Kocsmaadó helyett utólagos pénzbírság? 

Schmidt Jenő felügyeleti díj helyett három kategóriába - százezer, félmillió, egymillió - sorolt utólagos szankcióval sújtaná az érintett egységeket.

Bérelni is lehet az új online kasszákat 

35-40.000 db vállalkozás valószínűleg nem tudja egy összegben fedezni a kasszaátállás költségeit. Számukra is megoldás lehet a bérlés. Az Országos Pénztárgéptechnikai Kft./OPT Kft./ a piac, és ügyfeleik megnyugtatására közleményt adott ki, amelyben a pénztárgépbérlés lehetőségeit mutatja be.

Megvan az első engedélyezett pénztárgép! 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal zöld jelzést adott az első online kommunikációra alkalmas pénztárgépre, amely a rendeletnek megfelelően képes a kereskedők és a NAV közötti mobil-adatkommunikációra. A rendszert a hazai kereskedelmi informatika vezető szállítója, a magyar Laurel Cégcsoport engedélyeztette, írja az Élelmiszer Online.

Kéthónapos haladék a pénztárgépcserére 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos, szeptember elsejére való kitolását.

Május elsejéig kell átállni az új kasszákra 

A mai Magyar Közlönyben megjelentek szerint az új pénztárgépekre való átállás időpontja: 2013. május 1.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!