Kétéltű városnéző járművet fejlesztett a Riverride 

A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt - mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Városnézés földön és vízen öt éve 

Öt éve indult első útjára Budapest legtöbbet fényképezett járműve, a Riverride kétéltűje. 2009. szeptember 18-án, reggel 10 órakor 20 utassal indult első hivatalos útjára az úszóbusz, amely akkora döbbenetet okozott a budapestiek körében, hogy hívták a tűzoltóságot, a rendőrséget és különböző médiumok szerkesztőségeit is. Természetesen nem volt szükség a mentésre hiszen, mint most már mindenki tudja, ez az a busz, amelyik tud úszni a Dunán.

Bajba került a RiverRide 

Kedden este 10 óra körül motorhiba miatt menteni kellett a RiverRide városnéző buszát a Dunáról. 

Tavaszköszöntő a RiverRide-dal 

Budapesti szállodák Front Office dolgozói számára szervezett nagy sikerű városnéző túrát a RiverRide szerdán.

Két éves lett a folyójáró kétéltű 

Szeptember 18-án két éves lett a RiverRide program Budapesten.

River Ride: szolgálati közlemény 

Hajózási zárlat van szeptember 9-én pénteken a Dunán, ezért később közlekedik a RiverRide kétéltű városnéző busza.

A helyi lakosságra is gondol majd a Riverride 

A vízben járó buszt üzemeltető cég a jövőben időnként indít csökkentett árú, a helyi lakosságnak szóló városnézést.

Kétéltű a Duna jéghideg vizében 

A télies időjárás ellenére továbbra is naponta többször közlekedik a RiverRide budapesti városnéző busz-hajó földön és vízen.

Elkerüli az uszályokat a budapesti vízibusz 

Bár a philadelphiai halálos szerencsétlenség aggódásra adhat okot, alapvetően nem kell attól tartani, hogy egy hatalmas uszály Budapesten is eltipor és elsüllyeszt egy turistákkal zsúfolásig teli vízibuszt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!