A látogatócentrum elkészült, a szállodára még várni kell

A látogatócentrum elkészült, a szállodára még várni kell 

Elkészült a Nyíregyházi Állatpark új látogatócentruma és bejárata, valamint a nyitott hópárduckifutó. A több mint 380 millió forint értékű, hazai és uniós támogatású beruházást szerda délután adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

2018-ban nyílik Nyíregyháza új négycsillagos szállodája 

A nyíregyházi önkormányzat megbízást adott a Modern városok program keretében mintegy 4 milliárd forintért épülő négycsillagos sóstógyógyfürdői szálloda kiviteli terveinek elkészítésére - közölte a helyhatóság szóvivője.
Nyíregyháza tudja, hogyan kell egyszerre két helyen lenni

Nyíregyháza tudja, hogyan kell egyszerre két helyen lenni 

Március első hétvégéjén a budapesti Utazás kiállításon és a romániai Temesváron népszerűsítették a TDM és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. munkatársai Nyíregyháza és a Nyírség turisztikai attrakcióit.

Négycsillagos szálloda épül Sóstógyógyfürdőn 

Több milliárd forint értékű fejlesztést készít elő 2016-ban a nyíregyházi önkormányzat - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere a helyhatóság évnyitó sajtótájékoztatóján hétfőn.

Nyíregyházi sikerek 

Az idei év során új játszótérrel, csónakházzal és sétányokkal bővült Nyíregyháza turisztikai központja: Sóstógyógyfürdő. Az önkormányzat az elmúlt években 2,1 milliárd forintot költött itt fejlesztésekre: új gyógyászati szárny épült az élményfürdőben, és folyik a Nyíregyházi Állatparkban az Andok világának építése.

Az élményfürdő, az állatkert és a múzeumfalu is bővült Sóstógyógyfürdőn 

Befejeződött a több mint kétmilliárd forint értékű szolgáltatásfejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, amelyet 2013-ban nyilvánítottak hivatalosan gyógyhellyé.

Nyomoznak a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői fejlesztés ügyében 

Költségvetési csalás vétségének gyanúja miatt nyomozás indult a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői fejlesztési projekt ügyében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása alapján csütörtökön a Kelet-Magyarország.

Árpád-kori falu épül a nyíregyházi skanzenben 

Megkezdődött egy Árpád-kori falu építése a Sóstói Múzeumfaluban - közölte a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzen igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!