Nyíregyházi sikerek

Az idei év során új játszótérrel, csónakházzal és sétányokkal bővült Nyíregyháza turisztikai központja: Sóstógyógyfürdő. Az önkormányzat az elmúlt években 2,1 milliárd forintot költött itt fejlesztésekre: új gyógyászati szárny épült az élményfürdőben, és folyik a Nyíregyházi Állatparkban az Andok világának építése.

A „Fenntartható és komplex szolgáltatásfejlesztés Sóstófürdőn” elnevezésű projekt keretében 2,1 milliárd forintból megvalósuló beruházás részeként térkövezett járdával forr egybe a Blaha Lujza sétány és az Igrice. A térburkolat mellett utcabútorok, valamint füvesítés gondoskodik a komfortosabb körülményekről és sportolásról, legyen szó kerékpározásról, futásról vagy sétáról. A Sóstói-tó partján új csónakház épült. Megújult a sziget hídja és a sziget is. A tó körül új sétányok, ingyenesen használható napozóágyak és sportpálya áll rendelkezésre, játszópark is épült. Az Igrice kemping mögött a Vadász csárdáig lehet már sétálni, a futók pedig egy újabb, több mint fél kilométeres rekortánpályának örülhetnek. A szigetre vezető hídnak szibériai vörösfenyőből megújult a padlózata, a sziget sétányait pedig felújították, új utcabútorok kerültek ki és fejlesztették a világítást. Megszépült a tó melletti 1930-ban épült csónakház és a hozzá tartozó stég, a pavilonra óra került, információs táblákat helyeztek el a homlokzaton.

A fejlesztések keretében új gyógyászati szárny épült a helyi élményfürdőben, pálinkaház csalogatja immár a vendégeket a Múzeumfalunál, és jelenleg is tart a Nyíregyházi Állatpark új látványosságának, az Andok világának az építése. Az állatparkban a dél-amerikai Andok élővilágát bemutató részleget alakítanak ki, a látogatók függőhídrendszerről tekinthetik majd meg az állatokat.

Nyíregyháza polgármestere, Dr. Kovács Ferenc lapunknak elmondta: az elmúlt évek fejlesztéseinek pozitívumai visszaköszönnek a vendégéjszakák növekedésében. 2015 augusztusáig csaknem 18%-os növekedés történt a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák számában, a legfőbb küldőország Szlovákia és Lengyelország.

2013-ban Nyíregyháza megkapta az Országos Gyógyhely minősítést, így a fürdővárosok sorában Budapest után Nyíregyháza rendelkezik a legtöbb minősített gyógyfürdővel. Főbb kezelésfajták: gyógyvizes medencefürdő, orvosi gyógymasszázs, iszappakolás, súlyfürdő, víz alatti vízsugármasszázs, szénsavfürdő, víz alatti csoportos gyógytorna.

TDM-TERVEK

A külföldi küldőpiacok esetében marketingtevékenységünkben a szomszédos, illetve közeli országokra helyezzük a hangsúlyt, Románián kívül elsősorban Szlovákiára, valamint Lengyelországra – tudtuk meg Furkóné Szabó Marianntól, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. „Intenzívebb jelenlétet tervezünk azokban az országokban is, melyekből az utóbbi években vendégéjszakaszámnövekedést tapasztalhattunk, mint például Csehország. 2016-ban a TDM folytatja a 2015- ben elkezdett intenzív romániai kampányát. Kitelepülünk olyan nagy látogatottságú rendezvényekre, mint a sepsiszentgyörgyi Szent György-napok, az aradi tavaszi vásár és a Kolozsvári Magyar Napok. Sajtó,- illetve óriásplakát-, online hirdetésekkel is megjelenünk a román piacon. Jövőre is nagy hangsúlyt helyezünk a csomagajánlatok kidolgozására, mely egyre sikeresebb a tagok és a Nyíregyházára látogatók körében. Az utazási kiállítások helyett azokat a nagyrendezvényeket célozzuk meg belföldön is, amelyek a nagyközönség által látogatottabbak. Készülünk a TDM-pályázatra, melynek alapját a TDM-tagok részére nyújtott képzések, tanulmányutak, szolgáltatások bővítése és a marketing képezi majd.

Az idei évben számunkra új, az ünnepekhez kapcsolódó rendezvényeken is részt veszünk. Budapesten a Szent István-bazilikánál, Romániában pedig a nagybányai adventi vásáron találkozhatnak velünk az érdeklődők” – zárta gondolatait az ügyvezető.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.