Eléri a főnöke a szabadsága alatt?

Eléri a főnöke a szabadsága alatt? 

A nyári szabadságot mindenki nagyon várja, de nem mindenki olyan szerencsés, hogy teljesen el tudja engedni a munkát. Sőt, egy felmérés során a németek közel háromnegyede, 72 százaléka mondta azt, hogy el tudják érni munkaügyben nyaralása alatt. Igaz, a válaszadók több mint fele, 54 százaléka azt mondta, hogy csak vészhelyzetben tudnak vele kapcsolatba lépni egy direkt erre szolgáló telefonszámon vagy email-címen – írja az eredményeket ismertetve a Business Insider német kiadása.
Szabadság alatt sem hagyják üdülni a dolgozók kétharmadát

Szabadság alatt sem hagyják üdülni a dolgozók kétharmadát 

Ősszel 40 százalékkal többen utaznak el idén, mint tavaly ilyenkor a Szallas.hu szerint. Kérdés, hagyják-e pihenni is őket a munkáltatók, vagy ekkor is feladatokkal traktálják a dolgozókat.
Több ezer eurós bónuszt kapnak a Ryanair pilótái, ha nem mennek szabira

Több ezer eurós bónuszt kapnak a Ryanair pilótái, ha nem mennek szabira 

Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.

Az amerikaiak félve veszik ki a szabadságukat 

Az elmúlt két évtizedben több mint 30%-kal csökkent az amerikaiak szabadnapja - derült ki a Project: Time Off nevű tanulmányból. 

Még a nyaralás alatt is dolgoznak a magyar munkavállalók 

A munkavállalók 53 százaléka a nyaralás alatt is dolgozott, 10 százaléka rendszeresen végzett munkát, 39 százaléka csak az egyszerű, rövid idő alatt teljesíthető feladatokkal foglalkozott - derül ki a Profession.hu állásportál több mint 1100 válaszadó bevonásával készített nem reprezentatív, online felméréséből.

33 millió olasz turista kezdi meg nyaralását 

Harminchárommillió olasz indult el a hétvégén nyári szabadságára, kétharmaduk belföldi vakációt választott anyagi okokból és a terrorizmus veszélyétől tartva.
A magyarok kétharmada nyaralás közben sem teljesen szabad

A magyarok kétharmada nyaralás közben sem teljesen szabad 

Nem jár le a szolgálat a munkaidő végével: a magyar munkavállalók többségének még a szabadsága alatt is rendelkezésre kell állnia, ha céges ügyben keresik, bár a megkérdezettek fele egyáltalán nem örül annak, ha az irodán kívül munkával kell foglalkoznia, derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból.
A magyarok kétharmada nyaralás közben sem teljesen szabad

A magyarok kétharmada nyaralás közben sem teljesen szabad 

Nem jár le a szolgálat a munkaidő végével: a magyar munkavállalók többségének még a szabadsága alatt is rendelkezésre kell állnia, ha céges ügyben keresik, bár a megkérdezettek fele egyáltalán nem örül annak, ha az irodán kívül munkával kell foglalkoznia, derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból.

Az amerikaiak fele egy napot sem üdült még az idén 

Egy októberi felmérés szerint az amerikai állampolgárok 51%-a az idén még egyetlen nap szabadságot sem vett ki. 

Bevezették a korlátlan szabadságot a légitársaságnál 

Örülhetnek a Virgin Atlantic amerikai és brit dolgozói.

Nem csak csókolóznak a Balatonban 

Szabadság, új helyszín és egy kis víz – csak ennyi kell a jó szexhez a Szallas.hu felmérése szerint. Több mint tízezer résztvevő válaszai alapján a magyarok többször bújnak össze a nyaralás alatt, ráadásul ilyenkor merészebbek is: hétből egy ember szeretkezett már a szállodai szobán kívül, igaz, sokszor nem zavartalanul. Az izgalmakat keresők számára a wellnessrészlegek és a vízpartok a legvonzóbbak, s utóbbinál a vadállatok okozzák a legtöbb váratlan meglepetést.

Idén is lesznek hosszú hétvégéink 

Jó év lesz az idei is a hosszú hétvégék szempontjából, hiszen egy ünnepnap sem esik 2013-ban hétvégére.

Németek a nyaralórekorderek 

Sehol Európában nem kapnak annyi fizetett szabadságot a munkavállalók, mint Németországban. Pontosabban a németek a dánokkal vezetik a listát, amelyet az Európai Alapítványhoz az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) állított össze, írja a VG.hu
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!