Fél napot is sorban állnak, hogy nyaralhassanak

Fél napot is sorban állnak, hogy nyaralhassanak 

Több száz méteres sorok alakultak ki a koronavírustesztet végző laboratóriumok előtt Szerbiában a múlt hét vége óta, amikor Montenegró megnyitotta határait a Szerbiából érkezők előtt. A szerbiai állampolgárok negatív teszt felmutatásával léphetnek be az Adria-parti országba, így azok, akik a nyár utolsó heteiben még nyaralni szeretnének, megrohamozták a laborokat, amelyek előtt akár 12 órát is hajlandóak várni azért, hogy sorra kerüljenek.

Megizzasztották a szerbeket Orosházán 

Nem sporteseményről van szó, szerb újságírók jártak tanulmányúton Békés megyében.

Magyarországi szerb egyházművészeti kiállítás Moszkvában 

Magyarországi szerb egyházművészeti tárgyakból nyílt kiállítás a moszkvai Rubljov múzeumban szerdán.

Kevesebb lesz a várakozás Röszkénél? 

Január 4-e óta a szerb és magyar állampolgárok mellett az uniós útlevéllel rendelkező személyek is használhatják a tiszaszigeti határátkelőt. 

Szerb-magyar hangos szótár a Dél-alföldi régió honlapján 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szerb nyelvű honlapján péntektől elérhető a szerb-magyar hangos szótár.

Szerb vendégek töltötték meg a szegedi Forrást 

A héten zajló ortodox karácsonyra és újévre speciális ajánlatokat készített a szegedi Hunguest Hotel Forrás, amelynek így sikerült 50% fölé tornásznia foglaltságát a nehéz januári napokban. Munkatársunktól

A szerbek 70 százaléka nem megy nyaralni az idén 

Szerbiában az emberek kevesebb mint harmada tervezi, hogy az idén elutazik nyaralni a Gallup közvélemény-kutató reprezentatív felmérése szerint.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!