Fél napot is sorban állnak, hogy nyaralhassanak

Több száz méteres sorok alakultak ki a koronavírustesztet végző laboratóriumok előtt Szerbiában a múlt hét vége óta, amikor Montenegró megnyitotta határait a Szerbiából érkezők előtt. A szerbiai állampolgárok negatív teszt felmutatásával léphetnek be az Adria-parti országba, így azok, akik a nyár utolsó heteiben még nyaralni szeretnének, megrohamozták a laborokat, amelyek előtt akár 12 órát is hajlandóak várni azért, hogy sorra kerüljenek.

Szerbiában hónapok óta nem volt ilyen alacsony a napi új fertőzöttek száma, 24 óra alatt csupán 100 fertőzöttet regisztráltak. Ezzel keddre 29 782-re nőtt az igazolt esetek száma. Montenegróban keddre 4035-ről 4085-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb szerint ismét kezelhetővé vált a helyzet Montenegróban, a legnagyobb veszélyt viszont a gyülekezési tilalom ellenére megszervezett vallási rendezvények jelentik, leginkább a szerb ortodox egyház istentiszteletei.

Montenegró a vírus elleni intézkedésként márciusban lezárta határait, repülőtereit és kikötőit és korlátozta a kijárást és a gyülekezést. Május 25-én Európa első koronavírusmentes országának kiáltották ki, június közepétől azonban ott is újra nőni kezdett a megbetegedések száma. A tengerparti ország, ahol a GDP 20 százalékát adja a turizmus, 90 százalékos visszaesésre számít idén a turisztikai bevételek tekintetében a tavalyi évhez képest. Montenegró, augusztus 16-án újra beindította beutazó turizmusát az unió országai mellett a nyugat-balkáni államokból, köztünk a már említett Szerbiából is. A Reuters híradása szerint Montenegró már augusztus első hetében megnyitotta határait az évi összesen 2,6 millió külföldi vendég mintegy egy harmadát adó orosz vendégkör előtt, azt remélve, hogy ők mentik majd meg a szezont. A múlt hétvégi határnyitással azonban a jelek szerint a szerbek is jelentősen hozzájárulhatnak, hogy az ország turizmusa kevésbé szenvedje meg a koronavírus hatásait.

Forrás: MTI/Turizmus Online


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.