Mostantól Bolt az új neve a Taxify-nak

Mostantól Bolt az új neve a Taxify-nak 

Nevet vált a Taxify, Európa vezető utazásmegosztó szolgáltatása. Az új név: Bolt. A névváltás részleges arculatváltással is együtt jár, így a cég bemutatta új logóját is. A váltás célja, hogy összhangba kerüljön a márka és a vállalat közlekedéssel kapcsolatos átfogó víziója, mivel a Bolt az autós utazásszervezésen túl, már motoros és e-rolleres utazásmegosztással is foglalkozik.

Ne féljenek, ez nem fáj! 

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - közölte szerdán az észt személyfuvarozó vállalat.
Biztonsági aggályokra hivatkozva megtiltották a Taxify működését Londonban

Biztonsági aggályokra hivatkozva megtiltották a Taxify működését Londonban 

Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését.
Duplázna és vidéken is terjeszkedne a Taxify

Duplázna és vidéken is terjeszkedne a Taxify 

Sikeresen zárta a Taxify a szeptemberi tesztüzemet, így a jövőben többek között 100 autóból álló flottáját megduplázná a cég, amelyet már a napokban kérvényezett a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál - közölte a személytaxi-szolgáltatást nyújtó társaság szerdán az MTI-vel.

Pénteken indul a Taxify 

2016. augusztus 19-től már Budapesten is elérhető lesz a Taxify, a nemzetközi taxiszolgáltatás.

Viszlát, Uber, helló, Taxify! 

A július 24-én hatályba lépő új jogszabállyal az Uber kivonult Magyarországról, helyét egy Észtországból indult vállalkozás tervezi átvenni - augusztus elején indulnak ugyanis a Taxify sárga autói. Bár az alacsonyabb tarifában ne reménykedjünk.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!