Duplázna és vidéken is terjeszkedne a Taxify

Sikeresen zárta a Taxify a szeptemberi tesztüzemet, így a jövőben többek között 100 autóból álló flottáját megduplázná a cég, amelyet már a napokban kérvényezett a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál - közölte a személytaxi-szolgáltatást nyújtó társaság szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Budapesten két hónapja megjelent észt szolgáltató alkalmazását eddig több mint 30 ezren töltötték le, amelyen keresztül az első hónapban több mint tízezer utazást foglaltak és az utasok kétharmada az applikáción keresztül fizetett.

A cég becslései szerint idén világszerte 30 millió utazást bonyolítanak majd a Taxify szolgáltatásaival, ezen belül mintegy 300 ezret Magyarországon. A tervek között szerepel az e-számla közeljövőbeli bevezetése és az üzleti ügyfelek felé nyitás, valamint a főváros mellett mielőbb megjelennének vidéken is.



A Taxify 2013-ban alakult Észtországban, szolgáltatása jelenleg 20 városban érhető el, idén augusztusban Magyarország mellett Romániában és Kenyában lépett piacra, szeptemberben pedig Ukrajnában, majd októberben Ghánában is elindult. A legközelebbi megjelenés Nigériában várható, de további európai országokban is folytat már a cég tárgyalásokat a piacra lépésről.

A társaság üzleti titokra hivatkozva nem árulta el mekkora bevételre számít idén Magyarországon, ahogy a hazai beruházások értékét sem, csupán annyit közölt: világszinten hónapról hónapra nő a bevétel és a befektetők elégedettek az üzleti eredményekkel.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.