Rekord bevétel és utasforgalom az ÖBB-nél

Rekord bevétel és utasforgalom az ÖBB-nél 

A 42.600 főt foglalkoztató Osztrák Szövetségi Vasúttársaság (ÖBB) az előző évekhez képest jelentősen növelni tudta nyereségét. A kiemelkedő eredmény oka a személyszállítási üzletág felfutása.

Nőtt a Shanghai International Airport profitja 

A Putungi repülőtér Kína második legforgalmasabb légikikötője, tavaly 70 millió utast szolgált ki, ami 6,1 százalékkal több a megelőző évhez képest - adta hírül az MTI.

Húsz százalékkal nőttek a szállásdíjbevételek júliusban 

Tovább folytatódik a turisztikai ágazat eredményének – szinte már megszokottan jelentős mértékű – bővülése. Az erős évkezdés és a kimagasló júniusi adatok után az év második nyári hónapjának szálláshely-adatai is derűlátásra adnak okot, mivel az előző évet messze felülmúló eredményt mutatnak. Szintén kedvező fejlemény, hogy júliusban a vendégforgalom az ország valamennyi turisztikai régiójában növekedett.
Hatalmas biznisz a zenei turizmus

Hatalmas biznisz a zenei turizmus 

A brit popzenének mindig is jelentős hagyományai voltak, amit most számokkal is bebizonyítottak. A UKMusic és a VisitBritain kutatásából kiderül, hogy az elmúlt évben 6,5 millió turista érkezett az Egyesült Királyságban tartott zenei eseményekre, írja a Skift.

Harmadával nőtt a Disney bevétele 

A Disney a második pénzügyi negyedévben 32 százalékos profit-, és 14 százalékos bevételnövekedést ért el, főleg a kimagaslóan teljesítő vidámparkok miatt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!