Összeállt a kódex a látogatóbarát szakrális helyek megteremtéséhez

Összeállt a kódex a látogatóbarát szakrális helyek megteremtéséhez 

Közel hatvan résztvevő, kreatív műhelytalálkozó formájában, két napon át fogalmazta meg az istenség, a szent hely, illetve a helyi, befogadó közösség hármas viszonyrendszerén alapuló összeállítást, amelynek középpontjába a látogató, a turista, a zarándok került. A Zarándok Akadémia 2 idei munkájának Mátraverebély-Szentkút, Nemzeti kegyhelyünk adott otthont, konferencia- és rendezvénytermeivel, zarándokszállással és zarándok menüivel. A kétnapos program résztvevői azt járták körül, hogy miért érdemes útra kelni, és mit jelent a bekapcsolódás, a befogadás, illetve a bemutatás.

Az évszázad lehetősége vagy pazarló megaberuházás? 

Bár nem kevés támadás érte az építészszakma és a civilek részéről, eldőlt, hogy elkezdődik a Liget projekt építése a Városligetben. A 150 milliárd forintos nagyberuházás megvalósításáról októberben döntött a kormány. A projekt részleteinek bemutatása után turisztikai szakemberek véleményét ismertetjük a témáról.

Kedd esti találkozó a HSM Szakmai Baráti Körrel 

„Új év, új kezdet” címmel rendezi meg harmincegyedik találkozóját a HSM Szakmai Baráti Kör január 27-én, kedden este a Continental Hotel Budapestben. 
Új tanár a Xántusban

Új tanár a Xántusban 

Bódis Gábor szeptembertől a Xántus János Gyakorló Középiskolában oktat. 
Hungarikumok & országmarketing

Hungarikumok & országmarketing 

Komoly érdeklődés mellett zajlott a Turizmus Trend szaklap által szervezett múlt heti Hungarikumok & országmarketing konferencia, amelyen turisztikai szakemberek, reklámügynökségek, valamint FMCG-cégek képviselői vettek részt. 
Bódis Gábor a BKK-nál folytatja

Bódis Gábor a BKK-nál folytatja 

A Budapesti Közlekedési Központnál folytatja pályafutását Bódis Gábor.

Távozik a BTDM-től Bódis Gábor 

2012. június 11-ei hatállyal a BTDM és marketing vezetője útjai elváltak 1, 5 évnyi közös munka után.
A Budapest Kártyának a cafeteriában a helye!

A Budapest Kártyának a cafeteriában a helye! 

A korábbinál jóval kevesebb önkormányzati forrásból kénytelen gazdálkodni az idén a főváros turizmusáért felelős marketingszervezet, amely időközben nevet változtatott és a szervezeti felépítése is átalakult.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!