„A derecskei beruházás a környékbeli kis települések lakóit is szolgálja” 

Hétszázmillió forint vissza nem térintendő európai uniós támogatásból zöld város épül a Hajdú-Bihar megyei Derecskén - jelentette be csütörtökön a település polgármestere.
42 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre

42 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre 

Hajdú-Bihar megyébe 42 milliárd forint áramlott az elmúlt hét évben turisztikai fejlesztésekre, ami a kínálatbővítés mellett a helyben lakók életminőségének javulásához is hozzájárult - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.   

Tematikus zöld utak Hajdú-Bihar megyében 

Új munkahelyek létrejöttét, a gazdasági növekedés javulását, és a természeti értékek hatékonyabb védelmét várja a hajdú-bihari önkormányzat attól a két, hamarosan induló nemzetközi projekttől, amelynek a nyerteseiről szóló döntést március 13-án hirdették ki Franciaországban.
133 ezerre nőtt a vendégek száma egy év alatt Hajdú-Bihar megyében

133 ezerre nőtt a vendégek száma egy év alatt Hajdú-Bihar megyében 

Hajdú-Bihar megye turisztikai vonzerejének erősödését jelzi, hogy egy év alatt, 2016 áprilisa és 2017 áprilisa között 16 százalékkal, több mint 133 ezerre nőtt a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken, miközben a vendégéjszakák száma 8,8 százalékkal bővült, és meghaladta 337 ezret - mondta Pajna Zoltán a megyei közgyűlés elnöke szerdán Tiszacsegén, a Tisza-parti halászcsárda felújított teraszának átadásán.

3,2 milliárd forintot költenek a kerékpárút-hálózat bővítésére Hajdú-Bihar megyében 

A következő években jelentősen bővülhet Hajdú-Bihar megye kerékpárút-hálózata - közölte a megyei közgyűlés elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Debrecenben.
Magyar-román fürdőháború a határ mentén

Magyar-román fürdőháború a határ mentén 

Az elmúlt néhány évben több fürdőfejlesztés történt Románia határmenti vidékein. Annak jártunk utána, ezek a fejlesztések milyen módon befolyásolták a hajdú-bihari fürdők forgalmát. Kiderült: a strandok látogatottságát az időjárás mellett a külföldi konkurencia is befolyásolhatja. Öt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fürdő vezetőjétől kértünk vendégforgalmi adatokat, és megtudakoltuk a legtöbbször odalátogató külföldi fürdővendégek nemzetiségét is.

Növekszik a turizmus Hajdú-Bihar megyében 

A Hajdú-Bihar megyében eltöltött vendégéjszakák száma rekordot döntött tavaly, az idei januári adatok pedig az egy évvel korábbinál is magasabbak - hangzott el pénteken a megyei közgyűlés tanácskozásán, amelyen  áttekintették a térségi turizmus helyzetét.

Hajdúszoboszló és Debrecen húzza Hajdú-Bihar megyét 

Hajdú-Bihar megyében tavaly megélénkült a belföldi turizmus, a kereskedelmi szálláshelyeken több mint 456 ezer vendéget fogadtak, akik összesen 1,33 millió vendégéjszakát töltöttek el, a települési adatokat tekintve Hajdúszoboszló adja az összes megyei vendégforgalom 64 százalékát, Debrecen pedig csaknem 30 százalékát.
Hajdú-Bihar megye kincsei kötetbe rendezve

Hajdú-Bihar megye kincsei kötetbe rendezve 

Hajdú-Bihar megye természeti, épített és kulturális értékeit sorakozatja fel az az exkluzív kötet, melyet a megyei önkormányzat adott ki a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával júniusban.

Román-magyar rendőrcsere 

Magyar rendőrök a romániai Bihor megyében, román egyenruhások pedig Hajdú-Biharban látnak el járőrszolgálatot augusztusban, az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken Ártándon írták alá a két megye rendőri vezetői - közölte a hajdú-bihari rendőrségi szóvivő.

Elmarad a hajdúdorogi fürdőfejlesztés 

Energetikai beruházások miatt nem támogatta a város önkormányzata a beruházást.

Szomszédolás Bihartól Bihorig 

Nem árt megjegyezni a kissé fura hangzású www.thematic-routes.eu honlapcímet, mert értékes információkat tartalmaz azok számára, akik Hajdú-Bihar és a határ menti romániai megyék (Bihar és Szatmár) látnivalóira kíváncsiak. Munkatársunktól
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!