Astoriások találkozója 

A Hotel Astoria egykori dolgozói 2017. február 24-én tartják következő találkozójukat.
Feltárulnak a Gellért és az Astoria Hotel titkai

Feltárulnak a Gellért és az Astoria Hotel titkai 

Június 21-én, a Nyitott Szállodák Éjszakáján felfedi évszázados titkait a Gellért és az Astoria hotel. 

Száz éves a pesti hotel, ahol Petőfi vendégeskedett 

2014. március 14-én lesz éppen száz éve, hogy megnyitotta kapuit az akkori idők nagypolgári luxusigényeit kielégítő szállodák egyik emblematikus épülete, az Astoria Szálló. Az elmúlt száz év történelmi viharainak egyes fázisában a patinás falak közt volt az őszirózsás forradalom idejének Magyar Nemzeti Tanácsa, 1944-ben a Gestapo főparancsnoksága, de helyt adott az épület például a Csodálatos Júlia, a Rokonok vagy a Miniszter félrelép című film egyes jeleneteinek is. Ma ez a szálló a Danubius Hotels Group szállodalánc Classic Collection al-brandjének “ékszerdoboza.”
Újévi koccintás és 30 együtt töltött esztendő

Újévi koccintás és 30 együtt töltött esztendő 

A Magyar Szállodaportások Aranykulcsos Egyesülete múltja igencsak patinás, így nem véletlen, hogy 2013-at köszöntő újévi koccintásuk színhelyének január 7-én kora este ezúttal a szintén nem akármilyen múlttal rendelkező, fényes nagypolgári hangulatot árasztó Hotel Astoria nagytermét választották.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!