Egy nap, ami csak a tájházakról szól

Egy nap, ami csak a tájházakról szól 

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak napja című országos rendezvénysorozatát április 23-24-én. A programsorozatra először 2013-ban került sor.

Megválasztották az Év tájházvezetőjét 

Spanics Ágnest, a Somogyszobi tájházat működtető Vilma háza Alapítvány elnökét választották az Év tájházvezetőjének a Magyarországi Tájházak Szövetségének éves közgyűlésén, amelyen első alkalommal adták át a Szablyár Péter Emlékplakettet. Az elismerést Juhász László, a Mezőcsáti Tájház tulajdonosa érdemelte ki.
Turisztikai eszmecsere észak-magyarországi szakemberekkel

Turisztikai eszmecsere észak-magyarországi szakemberekkel 

Egymás megismerése és a jó tapasztalatok átadása volt a célja annak az észak-magyarországi regionális találkozónak, amelyet a közelmúltban Kerecsenden rendezett a Magyarországi Tájházak Szövetsége. Ezen Heves, Borsod-Abaúj, Zemplén és Nógrád megyei szakemberek vettek részt.

Lobbizás a hazai tájházak jövőjéért 

Közel háromszáz tagot számlál a Magyarországi Tájházak Szövetsége, amelyet alig több mint egy évtizede alapítottak az érdekeik érvényesítésére - jelezte lapunknak Hegedüsné Majnár Márta, ügyvezető elnök. A munkájuk sikere nem is maradt el, mert az elmúlt tíz évben jelentős eredményeket értek el.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!