Egy nap, ami csak a tájházakról szól

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak napja című országos rendezvénysorozatát április 23-24-én. A programsorozatra először 2013-ban került sor.

Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket, és meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit. Sok helyen hagyományőrző csoportok lépnek fel, s kézműipari termékeket lehet megtekinteni, vásárolni, vidám eszem-iszommal egybekötve.

2016-ban a kiemelt helyszín az Ócsai Tájház lesz, ahol „A ruha teszi az embert” tematika köré szervezik a programot, többek között élő viseletkiállítással, hagyományőrző keresztelővel várják a látogatókat. Az egész napos családi program az április 23-án 10 órakor keresztelővel egybekötött istentisztelettel veszi kezdetét az Ócsai Református Műemléktemplomban. A nap folyamán a Tájház udvarán kézműves kirakodóvásár és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket, 14 órakor Izsák Zoltán Sotiris magángyűjteményéből, a történeti Magyarország területéről származó élő viseletkiállítás nyitja meg kapuit, 16 órakor pedig élő "Viselettérkép" lesz a Templom téren.

Egy kis ízelítő a mintegy ötven tájház programkínálatából:

Sétálva tanulni

Aki szívesen töltené az időt a szabadban, válassza a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház programját, melynek során egy kellemes négy órás séta alkalmával megmutatják a régi Budakeszi erdő nevezetes helyeit, a valamikori szőlőtermelő területeket, a zsidó temetőt. A túra végén egy kis vendégvárásra is készülnek zsíros kenyérrel és fröccsel, a gyerekeket málnaszörppel fogják megkínálni.

Sütik vagy főzik a görhenyt?

Ez bizony a szadai tájház programján derülhet ki, ahol a kovácsbemutató, a játék- és daltanítás, a kézműves foglalkozások mellett vason sült szadai lángossal és helyben készült görhennyel várják az érdeklődőket. Ha valaki régóta szeretné kipróbálni, hogyan készül a híres szadai fehér hímzés, jöjjön el, mert ezen a napon még azt is tanítani fogják.

Ébred a Békavár!

Tényőre utazzon, aki a hely jellegzetes falurészét, a Békavárat ismerné meg. Itt, mivel a fazekasság volt az egyik legfontosabb kézművesség, fazekas foglalkozások lesznek. Aki pedig megéhezne a nagy munkában, kóstoljon keletlent, langallót, prószát!

Edelényi hagyományok

A Borsodi Tájházban az edelényi Császta Néptáncegyüttes és a Tényleg Zenekar lép fel, illetve helyi kézművesek kínálják portékáikat. A tájház Kemencés Baráti Köre frissen sült kenyeret kínál a vendégek számára fokhagymás tejföllel.

PinczePont szezonnyitó rendezvény

Paloznakon a Csopak Környéki Borút Egyesület tagjai nyitott pincékkel várják a pincetúra nevezőit, a célállomás a tájház udvarán található PinczePont borozó és információs központ. A rendezvény alatt az érdeklődők számára ingyenesen látogatható a tájház, emellett a környék legjobb boraival és langallóval várják a vendégeket.

„Szent György-napon, lepkeszárnyon”

A néphit szerint a Szent György-nap előtt fogott pillangó nagy szerencsét hoz. A balatonkenesei tájház e napon a lepkék köré építi kézműves foglalkozásainak témáját. Pillangókat készítenek különböző technikákkal: lehet majd origamit hajtogatni, horgolni és gyöngyöt fűzni. S míg a szerencsehozó pillangók készülnek, a tájház gyűjteményét e napon ingyen tekinthetik meg a látogatók.

Kisütötték!

A Felpéci Tájházban a tárlatvezetés alatt a kenyérdagasztás és -sütés folyamatát is bemutatják. Aki valóban szeretne kötényt kötni, pogácsát és mézes tésztát gyúrhat, utóbbiból aztán készülhet a jellegzetes nefelejcses, tulipános mintával szaggatott aprósütemény, amit kemencében sütnek ki. Amíg a gyerekek, asszonyok tevékenykednek, a férfiak se legyenek restek, rájuk a helyi fűrészüzem vár. Aki jól végezte dolgát, egye fene, betérhet egy kis borkóstolásra − némi séta után persze, hiszen a pincerendszer a fokozattan védett ősborókásban található.

Állati jó "7 próba" a tájházban

A Hosszúhetényi Tájházban „Állati jó 7 próba” lesz a Szent György-napi állatkihajtás jegyében. A tájház udvarán várják a gyerekeket egy tréfás, játékos délutánra. A nebulók 7 állomáson keresztül ismerkedhetnek a háziállatokkal és őrzőikkel. Elsőként egy mesén keresztül megtudják, hogy ki mit őriz, ezután állomásokon keresztül teljesítik a 7 próbát. Végül „állati” kóstolással zárják a napot.

„Pásztornap” a Vésztői Tájháznál

A Vésztői Tájház és Mesterségek Háza már április 22-ére programmal készül: a Szent György-naphoz kapcsolódó „Pásztornap” kapcsán a tavaszi kihajtást és a sárréti pásztorok életmódját szeretnék feleleveníteni. Először rendezik meg a pásztorételek főzőversenyét, ahol az induló versenyzőket a helyi pásztorok által kedvelt ételek elkészítésére biztatják. A nap folyamán birkanyírás és birkakörmözés-bemutató, kézműves bemutatók és a pásztorélethez kapcsolódó színpadi produkciók, valamint élő népzene várja a látogatókat. Április 23-án pedig ünnepi nyitva tartással 9-14 óráig várják a tájházhoz érkező látogatókat.

További helyszínek, pontos információk ide kattintva, illetve a Tájházszövetség Facebook-oldalán érhetők el.


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.