Ismét kaphatóak a MÁV balatoni és bakonyi napijegyei

Ismét kaphatóak a MÁV balatoni és bakonyi napijegyei 

Péntektől újra lehet utazni a Balatonnál és a Bakonyban azokkal a napijegyekkel, amelyek nemcsak vonaton, hanem buszon is érvényesek - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
MÁV: ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek

MÁV: ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek 

Hétfő délutántól kezdve ingyen utazhatnak a MÁV-START összes belföldi járatán az ukrán állampolgárok.

Új élmények – MÁV Nosztalgia 

Két hazai borvidékre, az Isonzó folyóhoz, valamint Dél-Bohémiába is indít az idén Élményvonatokat a MÁV Zrt. leányvállalalta, a MÁV Nosztalgia Kft.
290 millió forintból újítják fel a Nyugati pályaudvart

290 millió forintból újítják fel a Nyugati pályaudvart 

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését - jelentették be a MÁV képviselői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Országjáró útra indul a díszes Gábor Áron mozdony

Országjáró útra indul a díszes Gábor Áron mozdony 

Ma bemutatkozott, s kora délután már több hetes országjáró útra indul a MÁV Csoport díszes Gábor Áron mozdonya. A vasúttársaság a 200 éve született székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya előtt tiszteleg a réz-fekete színekben felmatricázott járművel, amely júniusban a csíksomlyói búcsúra tartó Történelmi Székely Gyorsot is vontatja majd.

33 áldozatot követelt a német turistabusz balesete 10 éve 

Egy nappal a 33 áldozatot követelő 2003-as német turistákat szállító buszbaleset 10. évfordulója előtt, a MÁV Zrt. a rendőrséggel közösen május 7-én országszerte több helyszínen végez ellenőrzéseket valamint hívja fel a közúton közlekedők figyelmét a vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira. 

Forgalmival ingyen a vonatokon 

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a forgalmi engedéllyel rendelkezők részére díjmentes utazási lehetőséget biztosít a vonatokon 2012. szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon.
Összefirkáltad ecsém? Pucoljad le!

Összefirkáltad ecsém? Pucoljad le! 

Graffitiző fiatalokkal együtt tisztították meg a Ferihegyi felüljárót az önkéntes vasutasok és a csatlakozott szervezetek - közölte a Turizmus Online-nal a MÁV Zrt.

A vasútátjárós balesetek elkerülésére 

...az idén negyedik alkalommal hirdetett kampánynapot a MÁV Zrt.
A rend és biztonság a cél a Nyugatiban

A rend és biztonság a cél a Nyugatiban 

A műemléki védettségű Nyugati Pályaudvaron rendezett és tiszta, utasbarát körülmények legyenek, ezt tűzte ki célul a MÁV Zrt. vezetése. Ezért minden lehetséges jogi eszközzel igyekszik felszámolni azt az évek óta tartó, jogellenes ingatlan használatot, amely nemcsak ellehetetleníti a rendezett és biztonságos környezet kialakítását, de immár a műemléki épület épségét és eredeti állapotban való fennmaradását is veszélyezteti, tájékoztatta szerkesztőségünket a MÁV Zrt.

Közmunkások szépítik a balatoni vasútállomásokat 

A MÁV Zrt. célzott közmunka programot indít a balatoni régió önkormányzataival együttműködve, a térség vasútvonalai melletti állomások utasforgalmi területeinek takarításának és karbantartásának ellátására - közölte a Turizmus Online-nal a vasúttársaság.

Kampánynap a vasútátjárós balesetek ellen 

A MÁV Zrt. a rendőrséggel közösen ismét csatlakozik a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) és az Európai Unió által 2009-ben életre hívott „Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban!” elnevezésű Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampányhoz. Ennek célja, hogy elkerüljük a tragédiába torkolló vasútátjárós baleseteket. Június 9-én a 41 kiválasztott és kiemelten veszélyes helyszínen a szakemberek ellenőrzik egyebek között a fénysorompók, csapó rudak és optikák, a vasúti átjárót jelző közúti táblák, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát, továbbá szórólapokkal kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a KRESZ szabályainak betartásával a balesetek megelőzhetőek.

Lesz-e Montenegróba újra nyári charter? 

A Turizmus Online nem megerősített értesülései szerint Budapest és a montenegrói tengerpart első számú repülőtere közt üzemelhet majd a nyári szezonban charterjárat.  Munkatársunktól

Bécsben kampányolt a ferihegyi SkyCourt 

A bécsi Ferien idegenforgalmi- és turisztikai kiállításon is bemutatkozott a Ferihegy új terminálja, a SkyCourt. Munkatársunktól

Királyi váróból helytörténeti múzeum 

Január 10- vel megkezdődnek Gödöllőn a Királyi Váró felújítási munkálatai. Ezzel megszűnik a váróterem jelenlegi funkciója, a jegypénztár hétfőtől a forgalmi épület mellett elhelyezett konténerben üzemel.

MÁV: életbe lép a 2010/2011-es menetrend 

2010. december 12-től változik az éves, vasúti menetrend, számos részében megújult kínálati lehetőséget biztosítva azoknak, akik belföldi vagy nemzetközi utazásukhoz a vasutat választják.

Menetrendet bővít a MÁV 

Bővítené a MÁV az Eger-Füzesabony-Budapest, valamint az Eger–Szilvásvárad-Putnok vasútvonal menetrendjét, míg Eger városa hasznosítaná a MÁV korábbi ingatlanait.

Virágos jókedv a fonyódi állomáson 

Évtizedes szünetet követően ismét volt tisztasági és virágosítási verseny a Balaton körül. A versenyt Fonyód vasútállomása nyerte.

Sztrájk a francia és az olasz vasúton 

A francia vasúton (SNCF) 2010. június 23-án 20.00 órától június 25-én 08.00 óráig, az olasz vasút (FS) hálózatán 2010. június 25-én 09.00 órától 18.00 óráig munkabeszüntetésre kerül sor.

Újranyitnak öt vasútvonalat 

Újraindulhat a vasúti személyszállítás a MÁV öt forgalomszüneteltetésre ítélt mellékvonalán.

Kampány a rendezett balatoni állomásokért 

A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. versenyt hirdetett a leggondozottabb balatoni állomás címért.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!