Kampánynap a vasútátjárós balesetek ellen

A MÁV Zrt. a rendőrséggel közösen ismét csatlakozik a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) és az Európai Unió által 2009-ben életre hívott „Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban!” elnevezésű Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampányhoz. Ennek célja, hogy elkerüljük a tragédiába torkolló vasútátjárós baleseteket. Június 9-én a 41 kiválasztott és kiemelten veszélyes helyszínen a szakemberek ellenőrzik egyebek között a fénysorompók, csapó rudak és optikák, a vasúti átjárót jelző közúti táblák, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát, továbbá szórólapokkal kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a KRESZ szabályainak betartásával a balesetek megelőzhetőek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A „Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban!” elnevezésű nemzetközi kampány szervezői, köztük a MÁV Zrt. elsődleges célja, hogy országszerte 41 kiemelten veszélyes átjáróban az ellenőrzésekkel, figyelmeztetésekkel felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy ezek a balesetek minden esetben elkerülhetők. A nemzetközi kampánynapon a vasúti őrök, rendőrök nem csak a vasúti átjáróban áthaladókat felügyelik, de külön, erre a célra nyomtatott szórólappal figyelmeztetik őket arra, hogy a tragédiák megelőzhetőek. A megállított gépjárművezetők, biciklisek és gyalogosok a szórólap hátoldalán található játékos kvíz-kérdések helyes kitöltésével és a szórólap visszaküldésével – a MÁV Zrt. jóvoltából – értékes nyereményekben, ajándékokban részesülhetnek.

A június 9.-i kampány része a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) és az Európai Unió által 2009-ben életre hívott, „Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban! ” elnevezésű Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampánynak. A több mint 40 országban elindított kampány öt kontinensen egy ún. Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Nappal (ILCAD) kezdődött, hogy még nagyobb figyelmet kapjanak a közút-vasút szintbeli kereszteződések. A programmal tudatosítani kívánjuk a gépkocsivezetőkben, kerékpárosokban, gyalogosokban, hogy rendkívül veszélyes, ha a vasúti átjárókra vonatkozó szabályokat megszegik. A jelenlegi előírások megkövetelik, hogy az átjárókat fokozott óvatossággal közelítsék meg.

A nemzetközi akcióprogram kiemelt célja továbbá, hogy az idén a vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek száma csökkenjen! Ennek érdekében a MÁV Zrt. biztonsági szakemberei az ORFK-OBB munkatársaival közösen a kampány részeként kiemelten nagy hangsúlyt fordítanak a prevencióra.


MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.