Kétszáz éves az első hazai ipari műemlék 

Évente több ezer turista fordul meg a Lillafüredhez közeli Massa Múzeumban. A skanzen és az idén 200 éve üzembe helyezett Fazola-kohó Európában is ritkaságnak számít.

Láván járás és gejzírkitörés 

2013. április 22-én nyitotta meg kapuit a Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont. Celldömölk városában a Ság-hegy lábánál magasodó építmény építészetileg és vulkanológiai szempontból is egyedülálló. 
Várkert Bazár: a főváros új ékessége

Várkert Bazár: a főváros új ékessége 

A Budapest első kerületében, az Ybl Miklós téren álló Várbazár, hivatalosan Várkert Bazár, kiemelt műemlék, a Világörökség része. A több mint harminc éve pusztuló, magára hagyott épületegyüttes és környéke a főváros új ékessége lesz. A felújítás után kiállítótér, galériák, látványműhely, előadóterem, étterem, kávéház és magas minőségű magyar termékeket kínáló üzletek várják majd a látogatókat. A tervek jól átgondolt megoldásokról árulkodnak, hiszen az épületegyüttes hasznosítási tervei és a műemléki szempontok egyaránt érvényesülnek. Az ütemterv szerint 2014-ben készül el a felújított a Bazár.
Kompjúterkuriózumok Szegeden

Kompjúterkuriózumok Szegeden 

A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik hamarosan Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agorában. 

Látogatható lesz a Vatikán alatti ókori római temető 

Néhány hét múlva megnyitják a nagyközönség előtt a Vatikánváros területe alatt húzódó római nekropoliszt. Az ókori temetőből eddig négyszáz sírt és nyolcvan kriptát ástak ki.
Nyitás előtt a FUTURA Mosonmagyaróváron

Nyitás előtt a FUTURA Mosonmagyaróváron 

Augusztus közepén nyit a FUTURA Mosonmagyaróváron. Az interaktív természettudományi élményközpontot, a város új turisztikai látványosságát nemzetközi sajtótájékoztatón csütörtökön mutatták be.
Felfedezők nyomában a Déli-sarkon

Felfedezők nyomában a Déli-sarkon 

A google vadonatúj szolgáltatása révén szétnézhetünk a Déli-sark felfedezőinek egykori menedékházában is. 
Lyon, a fények és finom falatok városa

Lyon, a fények és finom falatok városa 

Franciaország második legnagyobb városa, az oroszlános címerére és fejlett iparára egyaránt büszke Lyon közelebb került a magyar utazók számára az Air France új járatának köszönhetően.
Mátraházi túrán emlékeznek Tormay Cecilé-re

Mátraházi túrán emlékeznek Tormay Cecilé-re 

75 éve, 1937. április 2-án Mátraházán hunyt el Tormay Cécile, Nobel-díjra jelölt írónő. Az idei esztendőt Tormay Emlékévvé nyilvánították.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!