62 százalékos foglaltsággal üzemelnek a Mahart nyaralóhajói

62 százalékos foglaltsággal üzemelnek a Mahart nyaralóhajói 

Több hónapos késéssel, de a válsághoz képest sikeresen indult a MAHART Nyaralóhajózás Program.
Lemondta a kormány a Giro d'Italia magyar szakaszát

Lemondta a kormány a Giro d'Italia magyar szakaszát 

Bizonytalanná vált a koronavírus-járvány miatt a Giro d'Italia kerékpárverseny idei májusi megrendezése, de az már most biztossá vált, hogy Magyarország nem rendezi meg az első három szakaszt és a Nagy Rajtot idén májusban, derült ki Révész Máriusz kormánybiztos Facebook-posztjából - írja az Index.

Vándorok az erdőben 

Az iskolai szünet kezdetén elindultak az első csoportok az Erdei Vándortábor Program útvonalain. Száznál is több csoport, közel háromezer diák és pedagógus jelentkezett idén nyáron az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett egyhetes túrákra, amelyek a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, valamint a Pilis természeti és kulturális értékeivel ismertetik meg a diákokat - közölte hétfőn a Pilisi Parkerdő Gazdaság.

Hamarosan körbelovagolhatjuk Észak-Magyarországot és az Észak-Alföldet 

Közel 700 millió forintot szán a kormány az észak-magyarországi, valamint észak-alföldi lovas turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre - jelentette be a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, kedden.
Milliárdokból épül vitorlásközpont Balatonfüreden

Milliárdokból épül vitorlásközpont Balatonfüreden 

Már nem tűnik álomnak, hogy vitorlázás után kerékpárra üljünk, vagy lóra, bejárjuk a tó környékét, majd újra vitorlázzunk a Balatonon. Az aktív turisztikai hálózat fejlesztésére, a Bejárható Magyarország programhoz kapcsolódva a Magyar Vitorlás Szövetség két és félmilliárd forint összértékű beruházásra kapott támogatást – hangzott el az április 12-én Balatonfüreden megtartott sajtótájékoztatón

Akár 100 milliárd juthat kerékpáros fejlesztésekre 

Szép ígéretek hangzottak el a hazai kerékpáros infrastruktúra fejlesztését illetően egy hagyományteremtőnek szánt pénteki, budapesti sajtóbeszélgetésen. Budapesti és országos, munkába járást illetve a bringás turizmust egyaránt segítő fejlesztésekről esett szó. Országos szinten akár 100, Budapesten több mint 8 milliárd forintot költhetnek a jelentős részben különféle uniós pénzekből finanszírozott operatív programok (VEKOP, GINOP) pályázatai révén.
Már a kisvasutaknak is van kormánybiztosa

Már a kisvasutaknak is van kormánybiztosa 

Révész Máriusz kerékpározásért és kisvasutakért felelős kormánybiztos lett.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!