Vándorok az erdőben

Az iskolai szünet kezdetén elindultak az első csoportok az Erdei Vándortábor Program útvonalain. Száznál is több csoport, közel háromezer diák és pedagógus jelentkezett idén nyáron az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett egyhetes túrákra, amelyek a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, valamint a Pilis természeti és kulturális értékeivel ismertetik meg a diákokat - közölte hétfőn a Pilisi Parkerdő Gazdaság.

A vándortáborok 2018-as szezonját június 21-én nyitotta meg hivatalosan is Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, és Nagy János állami földekért felelős helyettes államtitkár. Az eseményre a börzsönyi útvonal egyik táborhelyén, az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében lévő Kútbereki Turistaszálláson került sor, ahol egyben az erdőgazdaság által felújított szállásépületet is bemutatták a nagyközönségnek.

A program egyes útvonalain hét nap alatt 60-80 kilométert tesznek meg a felsős és középiskolás diákokból álló csoportok. A szervezők a szállás és az étkezések biztosításával, az útvonalak kijelölésével segítik a kísérő tanárok munkáját. Az 5 útvonalon összesen 350 kilométernyi utat jelöltek ki, és 18 táborhelyet létesítettek, ahol jellemzően tábori ágyakkal berendezett sátrakban szállnak meg az egymást követő csoportok, és tisztálkodási, valamint a legtöbb helyen áramvételi lehetőség is rendelkezésére áll. Minden útvonalon kulturális és erdei iskolai programokon is részt vesznek a diákok, hiszen a vándortáborok célja az egészséges kikapcsolódás biztosításán túl a magyar tájak értékeinek bemutatása is.

A programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda indította útjára 2017-ben, hogy kormányzati támogatással segítsen újraéleszteni a már-már eltűnő vándortáborozási hagyományokat. A vízi és a kerékpáros lehetőségek mellett a hagyományos gyalogos, erdőben zajló vándortáborokat az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, a helyi erdőgazdaságok – a Bakonyerdő Zrt., az Ipoly Erdő Zrt., az Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt. – aktív szakmai közreműködésével. A program részeként az elmúlt egy év alatt mintegy 700 pedagógus végezte a el a gyalogos vándortábor-vezető továbbképzést, hogy megfelelően felkészülve vághassanak neki diákjaikkal a magyar erdőknek.

Az Erdei Vándortábor börzsönyi útvonala a hegység északi felén halad, tudatosan nem a frekventált Dunakanyar felőli részen, vagy az ugyancsak népszerű Magas-Börzsönyben, hiszen a vándortáborozók így a Börzsöny rejtettebb, vadregényesebb arcát fedezhetik fel.

Az Erdei Vándortábor program 2017-es induló évében a táborok technikai alapjainak lefektetése során, a gyermekek és kísérőik kényelmének érdekében, a táborhelyeket főként a már meglévő erdőgazdasági infrastruktúrára alapozták, erdei iskolák, erdészházak bevonásával. Ilyen a megnyitó alkalmával bemutatott helyszín is, a felújított és új funkciót kapott egykori érsekségi erdőőri ház, a Kútbereki Turistaház is, a nagyobb létszámú táborozásra kialakított környezetével együtt. Az eredeti épületet Vaszary Kolos esztergomi érsek építtette 1900-ben őrháznak, ami néhány éve a természetjárás szolgálatába került, és felújítva erdei turistaszállásként, az új tetőtéri rész pedig matracszállásként üzemel.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.