Ha magyar ember érkezik Örményország fővárosába, alighanem eszébe jut a jereváni rádió jelentése (tudják, amelyikben nem osztogatnak, hanem fosztogatnak). Marketinges legyen a talpán, aki ezt a történetet kiveri a fejünkből – én is nehezen álltam meg, hogy ne kuncogva adjam át az útlevelemet hajnali négykor a vidámnak cseppet sem nevezhető tányérsapkás hivatalnoknak.

Van egy utca Budapesten, amelynek különleges a múltja, máshoz nem hasonlítható a jelene, és minden bizonnyal így lesz ez a következő nemzedék életében is. Ez a Király utca, amelynek egykori, sajátos miliőjét, vendéglőit, fogadóit, szállodáit, kisebb panzióit és hangulatát elevenítjük fel most induló sorozatunkban – a huszonnegyedik órában, mielőtt patinás múltja végleg eltűnne a feledés homályában.

Elvonási tünetekkel ülök a kisbuszban, amellyel Trieszt felé utazunk egy izgalmasnak tűnő szakmai kurzusra, másfél nap leforgása alatt ellesni a kávézás fortélyait. Reggel nem ittam meg a szokásos caffé lattét, valamiért figyelmen kívül hagyva, hogy az illy szülővárosa nem a szomszédban, hanem több mint 500 km-re található…