Apropó, hajnal: a világ ezen része – Európából legalábbis – hátsó udvarnak számít, ezért csak éjszakai gépekkel lehet iderepülni. Ez mindjárt plusz egy szállodai éjszakát jelent, hiszen reggel hatkor beesve egy hotelbe ki kell fizetni az előző napot is. Távozáskor sem lehet spórolni, mert hajnali kettőkor kell indulni a reptérre, és ha előző délben kicsekkolunk, tizennégy órát kell ellenni zuhanyzás és pihenés nélkül.
Közcím: A Hotelstar Union nyilván egy távoli csillagrendszer
Vannak országok, ahol a szállodaipar alkalmazkodott az éjszakai gépekhez, és rugalmasan kezelik a be-, illetve kijelentkezést, de Örményország még nem az. Ráadásul a szállodák túlárazottak: az ötcsillagosnak mondott Golden Palace-ban a legolcsóbb szoba harminckétezer forinttól indul, és a szolgáltatást, valamint a bútorozottságot tekintve két csillagot nyomban el is lehet felejteni.
Ez talán a szovjet örökségből is fakad: szocreál épületeket újítottak fel, de közben az emberi tényező nem sokat változott. A turista örüljön, hogy ott lehet, és ne várja, hogy minden az ölébe hullik. Ötcsillagos szálloda, de a recepción nem is értik a kérdést, hogy tudnék-e náluk képeslapot, netán bélyeget vásárolni. Bár az ország 1991-ben elnyerte függetlenségét, most különféle gazdasági és katonai okok miatt gyakorlatilag orosz tartományként üzemel: orosz cégek vásárolták meg a bankszektort, az energiavállalatokat, üzemeltetik a mobilszolgáltatókat, így aztán zömében orosz vendégeket látni a drága szállodák reggelizőasztalainál is.

A turizmus is ismeretlen fogalom

A turizmus még gyerekcipőben jár, többnyire az elszármazott örmények jönnek vissza – családjukkal, néha barátaikkal együtt – nosztalgiázni. Ez egyáltalán nem lebecsülendő vendégkör, hiszen a hárommilliós lakosságnál két-háromszor több örmény származású ember él szerte a világban, köztük – tízezernyien – Magyarországon is.
Pedig az országban volna bőven látnivaló. Már a fővárosból is látszik az Ararát hegy, és az sem mellékes, hogy Örményország volt a világ első keresztény országa (időszámításunk szerint 301-ben tették államvallássá a kereszténységet). Ezerévesnél is idősebb, gyönyörű templomok, a kétezer méteres tengerszint feletti magasságban lévő, Balaton-nagyságú Szeván tó (partjainál lerobbant szocreál szállodákkal), a világhírű filmrendezőre, Paradjanovra emlékező múzeum, a híres Ararát márkájú konyakot készítő gyár, szóval lenne mit nézni – ha lenne, akit érdekelne.
Közcím: Hatalmas elmaradás után alakul a világ
Jereván különben szép város, ha épp nincs negyvenöt fokos hőség az utcán: éjfél körül még jókora tömeg hömpölyög a nemrégiben elkészült sétálóutcán, a méregdrága ruhákat és divatcikkeket áruló luxusboltok kirakatait bámulva. Az operaháztól a Köztársaság térre vezető Északi sugárút két oldalán több száz lakás ablaka nyílik a promenádra, de csak négyben látok fényt. Kísérőim elmondják, a helyiek számára megfizethetetlen áron kínálták az ingatlanokat, így ezek zömét perzsák vagy oroszok vásárolták meg, befektetésként. Óriási előrelépés ahhoz képest, hogy a kilencvenes évek elején, a Szovjetunió összeomlása és az ország függetlenedése után nem volt áram, gáz és üzemanyag, így fűteni is csak fával lehetett, és óriási volt a nélkülözés.

A nagy örmény zabálás

Ha egy helybéli atyafi meghív vacsorára, készüljünk fel néhány dologra: elképesztő mennyiségű étel lesz az asztalon, a trakta legalább három órát fog tartani, és folyamatosan véget nem érő pohárköszöntőket kell meghallgatni. (KIEMELÉS) Ha nem akarjuk megsérteni a vendéglátót, akkor magunknak is kell mondanunk valamit, csupa kedves és pozitív dologról, az életünkből vett kis történetekkel fűszerezve. Az örmény ételek különben nagyon jók (különösen ajánlom a lavas nevű, palacsintaszerű örmény kenyeret és az ötvenöt fokos sompálinkát!), sok zöldséget esznek és még több grillezett húst.

Grúzia: tiszta Amerika

Ha már a térségben járunk, érdemes meglátogatni a szomszéd országot, Grúziát is. Ők homlokegyenest más stratégiát választottak, és Moszkva helyett Washingtonra figyelnek. Amerika (részben) megérkezett Tbiliszibe: Las Vegashoz hasonló fényáradatban úszik a város, így az embernek olyan érzése lehet, hogy egy neoncsőgyár a teljes katalógusát rászabadította a középületekre, mert így a leendő vevőknek egy városban meg lehet mutatni a teljes készletet. Az elnöki palota püspöklilában pompázik, a város fölé magasodó tévétorony narancssárgában, de a neonzöldtől a rózsaszínen át a hupikékig minden színt megtalálunk. (KIEMELÉS) Ez különösen annak fényében bámulatos, hogy néhány évvel ezelőtt még mindennapos jelenség volt az áramszünet, és majd mindenütt hordozható áramfejlesztők zümmögtek, jókora füstöt okádva.
Közcím: Izgalmas épületek, új szállodák
Tbiliszi elképesztő módon fejlődik: az új reptérről beautózva számtalan meghökkentő épületet látni, olyanokat, amelyek Budapesten talán még a tervezőasztalokon sem léteznek. Van bámulatosan szép, üveggel fedett gyaloghíd a városközpontot átszelő Kura folyó felett, a belügyminisztérium vadonatúj, hullámos épülete pedig igazán izgalmas építészeti remekmű. A Kempinski-lánc idén nyit új házat a városban, a Ramada pedig egy volt sokemeletes menekültszállóból épített luxushotelt. Megszállni ebben a városban sem olcsó (az olcsóbb hotelszoba nyolcvan eurótól indul), de itt legalább elfelejtették a szocreál örökséget. Gombamód szaporodnak a nemzetközi luxusmárkák boltjai, az utakon feltűnően sok a drága autó. Bizonyos értelemben olyan, mint a tíz évvel ezelőtti Magyarország: most épülnek a plázák, a tévében esténként a Szerencsekerék megy, és minden sarkon van egy kaszinó.

Tószt tószt hátán

A vacsora azonban itt is veszélyes mulatság. Jelentős különbség csak abban van, hogy minden asztaltársaságnak van egy szószólója (itt tamadának hívják), aki diktatórikus szigorral jelöli ki a következő áldozatot, akinek hosszú körmondatos tósztot kell mondania. És persze utána mindenkinek fenékig inni a poharat, mert ami a pohárban marad, az az ellenség gyógyszere. Azt pedig senki sem akarja kikúrálni…
Lukács Csaba
Vendég & Hotel, 2011.június