Székfoglaló

Székfoglaló 

Megnyílt a SZÉK Restaurant & Bar (a korábbi Klassz helyén, az  Oktogonnál, az Andrássy úton), ahol az erdélyi és székely konyha legjobbjait kínálják mostantól vendégeiknek. A nyitás alkalmával kóstoltuk kínálatukat.
Kézműves magyar élelmiszerek Manchesterben

Kézműves magyar élelmiszerek Manchesterben 

Változatos gasztronómiai kínálattal és az erdélyi magyar kultúra legjavával debütál Manchesterben, az Albert Square-en a Góbé Fesztivál 2017. május 13-14-én.

Élővé tenni a székely kultúrát 

Élővé tenné a székely hagyományokat a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének új elnöke, ennek jegyében alakítják át a szövetség legnagyobb szabású programját, az augusztusi Bukovinai Találkozások nevű fesztivált is.

Gond volt a „székely ízek” címkével 

Árucímkéinek kicserélésére kötelezett a román fogyasztóvédelmi hivatal egy hentesárut forgalmazó céget, mely a címkékre azt is ráírta, hogy "székely ízek" – közölte pénteken a Krónika című erdélyi magyar napilap.

Székely ruházati alapot létesít a Kovászna megye 

Székely ruházati alapot létesít a székelyföldi Kovászna megyei önkormányzat azért, hogy ösztönözze a székely népviselet használatát.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!