Gond volt a „székely ízek” címkével

Árucímkéinek kicserélésére kötelezett a román fogyasztóvédelmi hivatal egy hentesárut forgalmazó céget, mely a címkékre azt is ráírta, hogy "székely ízek" – közölte pénteken a Krónika című erdélyi magyar napilap.

A cikk idézte a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi hivatal közleményét, mely kihágásnak tekintette, hogy egy székelyudvarhelyi cég hentesáruit "székely ízek" felirattal forgalmazta. A cég ellen – melynek üzletében lejárt szavatosságú árut is találtak - 2000 lejes (140 ezer forint) bírságot rótt ki a hatóság.

Mircea Diacon főfelügyelő, a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője a marosvásárhelyi rádió érdeklődésére kifejtette, hogy nem léteznek "székely" ízek, egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet. Arra a kérdésre, hogy egy termék jelmondataként sem használható-e a székelyekre vonatkozó megnevezés, Mircea Diacon kifejtette: "manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC, vagy székely temető is. Élelmiszereken nem helyénvaló a székelyekre vonatkozó hivatkozás használata" - jelentette ki a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője.

Mircea Diacon az MTI-nek úgy pontosította nyilatkozatát, hogy a bírságot a lejárt szavatosságú áru miatt rótták ki. A címkék esetében a feliratok kicserélésére szólították fel a hentesáruk készítőjét és forgalmazóját, amit ez meg is tett.

"Ön, gondolom, kóstolt már székelyt, és tudja, hogy milyen a székely íz" - jelentette ki a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője. Mircea Diacon nem kívánt reagálni arra, hogy az egyik áruházlánc viszont "román ízek" feliratú termékcsaládot forgalmaz.

Mózes István, a megbírságolt cég vezetője az MTI-nek elmondta, évek óta szerepel románul is, magyarul is termékeik címkéjén a "székely ízek" felirat. Hozzátette, hogy a fogyasztóvédelmi hivatal képviselői többször is jártak a kézdivásárhelyi üzletükben, ahol előbb ezt kifogásolták, majd egy alaposabb vizsgálat során találtak az üzletben egy lejárt szavatosságú terméket is, mely az elárusító figyelmetlensége folytán maradt a polcon. Végül erre hivatkozva rótták ki a bírságot.

Mózes István szerint egyértelmű, hogy a termékeik címkéjén szereplő "székely" szócska váltotta ki a hatóság fellépését, de hozzátette, úgy döntött, nem dacol a hatósággal, inkább újracímkézi a termékeit, és kihagyja a székely ízekre utaló feliratot.


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.