Forma 1-es futam is lesz Szocsiban  

Szocsiban épült fel az ország egyetlen nyugati típusú vidámparkja, a régió legnagyobb bevásárlóközpontja, valamint egy új kongresszusi központ. A Forma 1-es pálya októberi avatása Oroszország első Forma 1-es világversenye is lesz.

Szocsiba akarta eltéríteni a török gépet a légi kalóz 

Február 7-én a Pegasus Airlines Isztambul Sabiha Gökcen repülőtér és Harkov között közlekedő Boeing 737-800-asát akarta egy férfi a téli olimpiának épp helyt adó Szocsiba eltéríteni. Nem jött össze.

A szocsi olimpiára menet ne vigyen semmilyen löttyöt a repülőre 

Megtiltották minden folyadék felvitelét a repülőgépek fedélzetére Moszkva egyik legnagyobb nemzetközi repülőterén a szocsi téli olimpiával kapcsolatos biztonsági intézkedések keretében - közölte szerdán az orosz sajtó.

Mégis lehet tüntetni Szocsiban a téli olimpia idején 

Vlagyimir Putyin orosz államfő módosította korábbi rendeletét és engedélyezte a tüntetéseket a szocsi téli olimpia idején, de előtte a város vezetésével és a biztonsági szervekkel kell egyeztetni.
Ezek lesznek a legmenőbb úti célok 2014-ben

Ezek lesznek a legmenőbb úti célok 2014-ben 

Iraki, laoszi és boszniai vidék is szerepel a National Geographic Traveler 2014-re vonatkozó 20-as toplistáján. 
Szocsi már az olimpia lázában ég

Szocsi már az olimpia lázában ég 

50 milliárd dollár költenek fejlesztésekre a Fekete-tenger partján fekvő orosz üdülőhelyen, Szocsiban, ahol 2014. február 7. és 23. között rendezik meg a XXII. Téli Olimpiai és Paralimpiai Játékokat.

Egyeztetés a Téli Olimpiai Játékokról 

149 nappal a 2014-es Szocsiban megrendezésre kerülő Téli Olimpiai Játékok előtt megbeszélést tartottak a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. 

Havat "spájzol be" Oroszország a téli olimpiára 

Havat raktároz el Oroszország a 2014-es téli olimpiára, amelyet ő rendez: összesen 400 ezer köbméternyit "spájzol be" a biztonság kedvéért.

Új városnéző buszok Moszkvában 

Új fajta városnéző buszok kezdték meg működésüket júliusban Moszkvában. A kétemeletes járműveken audio guide segítségével nyolc nyelven hallhatják az idegenvezetést a turisták.
Repülőtéri és turisztikai fejlesztések Szocsiban és a Krím félszigeten

Repülőtéri és turisztikai fejlesztések Szocsiban és a Krím félszigeten 

Az oroszországi Szocsi és a Krím félszigeten található ukrán városok egyaránt komolyabb szerepet szeretnének kapni a jövőben a Fekete-tengeri turizmusban.

Magyar-Orosz Üzleti Fórumot rendeznek Szocsiban 

Az MKIK Magyar-Orosz Tagozata üzletember-delegációt szervez Szocsiba, a 2014-es Téli Olimpia helyszínére. Az orosz fél részéről a szervező az Orosz-Magyar Üzleti Tanács és a Szocsi Kereskedelmi és Iparkamara.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!