A szocsi olimpiára menet ne vigyen semmilyen löttyöt a repülőre

Megtiltották minden folyadék felvitelét a repülőgépek fedélzetére Moszkva egyik legnagyobb nemzetközi repülőterén a szocsi téli olimpiával kapcsolatos biztonsági intézkedések keretében - közölte szerdán az orosz sajtó.

A rendelkezésről a seremetyjevói repülőtér honlapja is tájékoztat. Eszerint az utasok sem személyes használatra való kozmetikumokat - spray-ket, zseléket, körömlakkot -, sem folyékony gyógyszereket nem vihetnek fel a repülőgépre.     

A február 7-én kezdődő szocsi téli olimpia biztonsága érdekében meghozott intézkedés a március 21-ig tartó paralimpia végéig hatályban marad - tudta meg a lenta.ru orosz hírportál.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség tudomása szerint a rendelkezést a Roszaviacija, az orosz polgári repülési hatóság hozta a közlekedésbiztonság fokozásának szükségességére hivatkozva.

A tiltást a december végén Volgográdban történt, 34 ember életét követelő robbantásos merényletek is indokolhatják.

A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően eddig az orosz repülőtereken is az a szabály volt érvényben, hogy az utasok kézicsomagjukban felvihettek a fedélzetre folyadékot, legfeljebb egy deciliteres kiszerelésben. Oroszország nagyvárosaiban szigorúan betartatták a szabályt, kisebb városok repterein azonban akár a félliteres ásványvizes palackot is átengedték a biztonsági ellenőrzésen.

A legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot Twitteren található tájékoztatása szerint a mostani szigorítás minden légitársaságra vonatkozik. A lenta.ru ugyanakkor arról számolt be, hogy azt több repülőtéren még nem léptették életbe, s ez a helyzet Szocsiban is. 

Egy hónappal a téli olimpiai játékok megnyitása előtt, kedden harckészültségbe helyezték az orosz biztonsági erőket Szocsiban, és hatályba lépett az orosz államfő példátlan biztonsági intézkedéseket tartalmazó utasítása.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.